Fülek önkormányzata védőmaszkokkal látja el az időseket

Fülek önkormányzata védőmaszkokkal látja el az időseket

Fülek háztartások százaiba juttatta el a pamutszövetből varrt védőmaszkokat. Ezen a héten további ezer darabot kézbesítenek ki.

Amint azt Agócs Attila polgármester elmondta, az önkormányzatnak sikerült március 19-től körülbelül 950 pamut szájmaszkot biztosítani. „Abból 300 darabot az Adient társaság ajándékozott nekünk, a többit saját vonalon biztosítottuk. Nagy részüket a Közhasznú Szolgáltatások dolgozói varrták“ ‒ tette hozzá. Elmondása szerint az önkormányzat elsőként azoknak az alkalmazottainak biztosított védelmet, akik ügyfelekkel vannak kapcsolatban.

„Értve ez alatt a városi hivatal és a Közhasznú Szolgáltatások dolgozóit, a szociális terepmunkásokat, a polgárőrség tagjait és a közösségi központ alkalmazottait.“ A többit a rászorultság foka szerint osztják. „Elsősorban azokba a háztartásokba vittük, ahol a város legidősebb lakói, valamint magányos idős emberek élnek. Fokozatosan, a kapacitásaink szerint, a város fiatalabb lakosainak is további szájmaszkokat kézbesítünk” ‒ magyarázta.

Hírdetés

Állítása szerint az elkövetkező héten a város alkalmazottai az önkéntes tűzoltókkal együttműködve további, megközelítőleg 1850 darab maszkot juttatnak el a háztartásokba.

„Egyidejűleg a Besztercebánya Megyei Önkormányzat együttműködésével egy közös megrendelésünk is van, melynek keretén belül a hét végéig külföldről 4500 egyszer használatos sebészeti szájmaszknak kellene érkeznie. Bízunk benne, hogy a szállítmányt ebben a nehéz nemzetközi helyzetben is kézbesítik, és így minden háztartás kap egy további védőmaszkot” ‒ zárta szavait.

„Napi szinten figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását, és informáljuk a polgárokat a facebook-oldalunk és a városi hangosbemondó által. A város honlapján is működtetünk egy ún. chatbotot, amely virtuális asszisztensként szolgál, és választ ad a COVID-19 megbetegedést érintő leggyakoribb kérdésekre” ‒ fűzte hozzá.

Az önkormányzat ugyanakkor együttműködik a város további stratégiai fontosságú intézményeivel is. „Közülük például információs kampánnyal segítjük a szlovák postát. A városi rendőreink és a polgárőrség tagjai pedig felügyelték a rendet a szociális segélyek kifizetésénél a helyi postafióknál” ‒ fejezte be.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »