FTDK a Selye János Egyetemen

FTDK a Selye János Egyetemen

A közelmúltban zajlott a Selye János Egyetemen a XVII. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia.

A rendezvény a Jedlik Ányos Polgári Társulás (JAPT), a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával, a Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT), a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara (KFE KETK) és a Selye János Egyetem (SJE) szervezői közreműködésével, továbbá az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK), a Diákhálózat (DH) és tagszervezete, a Jókai Mór Diákkör (JóMóD), valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) védnöksége alatt valósult meg.

Megnyitó gondolataiban Juhász György rektor a TDK adta lehetőségeket méltatta és felhívta a hallgatóság figyelmét arra az elismerésre, aminek köszönhetően 2023-ban a Selye János Egyetem rendezheti az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekcióját, melyre közel tszáz fiatal kutató és szakember érkezik Komáromba.

Hírdetés

Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a TDK nem csupán kutatási lehetőségről szól, hanem jó terep arra, hogy a későbbi szakemberekkel, leendő kollégákkal kapcsolatot építhessenek a hallgatók. A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencián a nap végén Biológia – Informatika – Fizika SzekcióbanKözgazdaságtudományi Szekcióban, Pedagógia – Humán Szekcióban és Társadalomtudományi Szekcióban hirdettek eredményt.

A rendezvény díjazottait a Microcomp Kft., Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő és a Sapientia Hungariae Alapítvány támogatták.

Az FTDK eredményei itt tekinthetőek meg: http://ftdk.ujs.sk/eredmenyek/

(Petheő Attila/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »