Frontex-igazgató: az EU-nak további migránsválságokra kell készülnie

Frontex-igazgató: az EU-nak további migránsválságokra kell készülnie

Az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy „elég gyorsan” további migránsválságok következhetnek be – jelentette ki Fabrice Leggeri, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) igazgatója az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban.

A fehérorosz-lengyel határon kialakult helyzetet Leggeri ahhoz a tavaly februári válsághoz hasonlította, amikor is migránsok tömege indult meg Görögország felé azt követően, hogy Ankara bejelentette: a török hatóságok már nem akadályozzák meg, hogy belépjenek az unió területére.

„A lengyel migránsválság tehát nem az első alkalom, hogy az EU-nak ilyenfajta hibrid fenyegetéssel vagy geopolitikai zsarolással kell szembenéznie” – jelentette ki. Hozzátette: „fel kell nyitni a szemüket azoknak az embereknek, akik eddig nem értették meg, hogy a migrációs hullámokat politikai fegyverként is be lehet vetni az EU-val szemben”. A Frontex vezetője arra is kitért, hogy az ügynökség a lengyel hatóságokkal együttműködve a következő hetekben mintegy 1700 migráns Irakba történő visszaszállítását szervezi. Mint mondta, 25 ezer lengyel katona és határőr, valamint több ezer rendőr teljesít szolgálatot a lengyel-fehérorosz határon. Véleménye szerint az állandó határzár megépülése segíteni fogja a határt védők munkáját, mivel hatékonyan csökkenti a határsértéseket, így a visszatoloncolandók számát is.

Hírdetés

Amennyiben megépül a fizikai határzár, akkor már nem lehet a Frontexet többé erőszakos visszatereléssel vádolni”

– tette hozzá.

A varsói székhelyű Frontexet több nemzetközi sajtóorgánum szerint azzal gyanúsították meg, hogy tagjai tavaly február és április között, a görög határőrséget segítve, részt vettek a Földközi-tengeren át érkező menedékkérők erőszakos visszaterelésében. Az uniós szervezetet az Európai Parlament is felszólította a migránsok alapvető jogainak tiszteletben tartására.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »