Frontátrendeződés

Az európai lakosságcserének öt évvel ezelőtt „migránsválság” címmel elindított drasztikus felgyorsítása, a háttérből irányított modern kori népvándorlás ügyében eddig kialakult frontvonalak átrendeződni látszanak. Ebben vélhetően közrejátszik valamilyen mértékben a koronavírus is, mint globális figyelmeztetés, hiszen érdemes belegondolni, hogy Afrikából ennél pusztítóbb kórokozókat is behurcolhatnak a betolakodók, akiknek az EU balos „haladói” rögtön állampolgárságot is adnának, ami ugyebár szavazati joggal is jár. S közrejátszhat az új török politika és a görög politikai elit felébredése, az EU határainak hősies görög védelme.
Annyi biztos: felébredt az európai fősodor néhány sajtómunkása és politikusa.Bánthat, sérthet minket, magyarokat, hogy a magyar határkerítés kapcsán mindennek elmondta a ballib elit Magyarországot, míg ugyanezen közéleti szereplők jelentős része helyesli a kemény görög határvédelmet, de attól még a fehér keresztény kultúra létesélyeinek szempontjából ez rendkívül pozitív fejlemény.Az pedig nem várt fordulat, hogy Ausztria piacvezető sajtóorgánuma, a liberálisként számon tartott (nem vagyok híve ennek az ideológiának, de fontos jelezni, hogy a ma magukat liberálisnak mondók álláspontja számos ponton, elsősorban a szólásszabadság és az egyéni önrendelkezés ügyében keményen szembemegy a klasszikus liberális tanításokkal) Die Presse, nem kevesebbet írt le, mint azt, hogy ideje lenne bocsánatot kérni Orbán Viktortól s azt is hogy ha „Európa Németország vezetése alatt 2015-ben úgy cselekedett volna, mint Orbán, ahelyett hogy elítélte volna, akkor megkímélték volna az EU-t például a szélsőjobboldal felemelkedésétől, egy tucatnyi dzsihadista támadástól és a bevándorlási hullám hatalmas költségeitől.” Most arra ne vesztegessünk sok szót, hogy az általuk szélsőjobboldalinak nevezett erők zömének semmi köze a valódi szélsőjobbhoz, s hogy ma ballib körökben a demokrata hazafiakat divat szélsőjobboldalinak, nácinak és/vagy fasisztának bélyegezni.Itt a lényeg az, hogy lassan mozdulni látszik valami a baloldalon.És általában a politikában. Az, hogy az Európai Unió vezetői, élükön az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyen asszonnyal helyszíni szemlét tartanak a török-görög határon, méltatják a görögök határvédelmi erőfeszítéseit, mi több, katonai és anyagi segítséget nyújtanak nekik, Törökországot pedig a 2016-os egyezség betartására szólítják fel, nos, mindez jó jel, fontos lépés a normalitás felé.
Kicsit más, mint a „mindenki jöjjön”, a „refugees welcome” vagy a „wir schaffen das” retorikája. Versenyt futunk az idővel.Ha e változás nem lesz alapvető és a fősodor fősodráig ható, akkor Európának mai formájában semmi esélye a túlélésre. Ha viszont még időben rájönnek elegen arra, hogy az iszlámmal micsoda vészt szabadítottak Európára, s így magukra is, majd megteszik a szükséges védekező lépéseket, akkor elkerülhetjük az iszlám kalifátus horrorisztikus jövőképét, amit egyre több muszlim nyíltan meg is fogalmaz Európa vonatkozásában.
Borbély Zsolt Attila
A szöveg rövidebb  változata a Székely Hírmondó számára készült.

Hírdetés


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »