Fricz Tamás stafétabotja

Miért is kezdtem el annak idején? – tette föl a kérdést magának Fricz Tamás politológus arról a cikksorozatról, amely 1996 és 1998 között, Egy következmények nélküli ország címmel a Horn-kormány alatti közéleti botrányokat elemezte rendszeresen. Azután négy évre abbahagyta a sorozatot, s csak az első Orbán-kormány bukása után, 2003-ban kezdte újra. Így válaszolt ebben a saját kérdésére: „Azért, mert a Horn-kormány idején veszni láttam mindazokat a reményeket és vágyakat, amelyeket a rendszerváltással kapcsolatban oly sokan tápláltunk magunkban. […] Abban is bíztunk, hogy a demokrácia nemcsak jogi és intézményi formában jelenik meg, hanem a szavak és a tettek összhangjában, a politika és a hatalom számonkérhetőségében, ellenőrizhetőségében, az állampolgárok felnőtté válásában és abban, hogy a demokrácia alapnormája szerint mindig következménye van annak, amit a hatalmon lévő politikusok mondanak és cselekszenek. Ám négy év (1990–94 – a szerk.) naiv, szerencsétlen kísérlete után igen gyorsan elszálltak ezek a talán valóban túl szép remények, s masszív visszarendeződés kezdődött el.

Két év után (1998-ban – a szerk.) abbahagytam, többek között azért is, mert úgy gondoltam, hogy mások a saját szemszögükön keresztül, más formában folytathatják tovább az elkezdett gondolatot. S abbahagytam azért is, mert az 1998. májusi választások után hatalomra került, Orbán Viktor által vezetett kormány időszaka a remény éveit jelentette számomra. Mi történt viszont? Négy év után, a választások óta eltelt hónapokban arra lettem figyelmes, hogy az általam bevezetett kifejezést egyre többen használják élőszóban, illetve írásokban. […] Mi történt igazából 2002-ben? Nos, nem más, mint a következménynélküliség újbóli, ám a korábbihoz képest sokkal iszonyatosabb és visszataszítóbb előtérbe kerülése, sőt azt mondhatjuk, már-már tobzódása. Újra, minden eddiginél nagyobb mértékben váltunk következmények nélküli országgá, ahol a szavak és a tettek, a cselekedetek és következményeik, a demokratikus normák és azok kontrollja, az erkölcsös politikai magatartás és annak számonkérhetősége, a törvénytelenségek és a törvényi felelősségre vonás közötti nélkülözhetetlen összefüggések vagy csak nyomokban léteznek, vagy szinte teljes egészében megszűntek, eltűntek.” A négyéves szünet után a 2003-ban, megint csak nálunk újraindult „második folyam” 2010 márciusáig tartott. A stafétabotot mára sokan átvették Fricztől, többek között egy Fidesz-tag. Tényi István kiindulópontja és ideái ugyanazok, mint a politológusé voltak, az okok pedig nagyon hasonlók. A fiatal politikus az ATV-ben részletesen kifejtette, hogy mennyire komolyan vette/veszi a polgári Magyarország eszméjét, s azt is, hogy rettenetesen föl van háborodva, mert a közéleti botrányok továbbra is következmények nélkül érnek véget. Módszerei azonban mások, mint egykoron Friczéi, s remélhetően hatékonyabbak is azoknál. Kétszáz esetben tett már fel- és bejelentést a rendőrségen és az ügyészségen olyan ügyekben, amelyekben a hatóságok hivatalból is indíthattak volna nyomozást, ám mégsem tették.

Amit Tényi István tesz, az félreérthetetlen, gondolkodása pedig előremutat: a gyanús ügyeket minden esetben szakszerűen ki kellene vizsgálni, a bűnösöket pedig meg kellene büntetni, amire csak a hatóságoknak és a bíróságoknak nyílik lehetőségük. Példája pedig lehetne ragadós, hiszen még Budapestnek a futószalagon intézett ingatlanbotrányairól elhíresült V. kerületében is észreveheti egy fideszes politikus, hogy egyre elviselhetetlenebb a korrupció és ez a következmények nélküli ország.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »