Francois Hollande meglepő nyilatkozatairól jelenik meg könyv

Francois Hollande meglepő nyilatkozatairól jelenik meg könyv

Nagy port kavart szerdán Franciaországban az a könyv, amely jelenlegi államfő meglepő, olykor sokkolónak tűnő kijelentéseit tartalmazzák egyebek közt a muzulmán nőkről, a bevándorlásról és Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökről. Hollande egyébként szerdán jelentette be, hogy decemberig fog dönteni a következő elnökválasztáson való indulásáról.

Az elnöknek nem kéne ilyet mondania című könyvet a Le Monde francia napilap két újságírója írta, akik éveken át készítettek bizalmas interjúkat Hollande-dal. A 61 interjún alapuló könyv csütörtökön jelenik meg, de a sajtónak már kiszivárogtattak egyes részleteket, amelyekre francia politikai szereplők szerdán azonnal reagáltak.

Jobboldali politikusok élesen bírálták azt a kiszivárgott részletet, amely szerint Hollande azt mondta: “A mai, lefátyolozott nő lesz a holnap Marianne-ja”. Marianne a Francia Köztársaság allegorikus alakja, aki a szabadságot testesíti meg. Hollande viszont nyilván a muzulmán nőkre utalt kijelentésével.

A francia elnök a bevándorlás politikailag érzékeny témájában úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi időben túl sokan érkeztek. Az iszlámmal kapcsolatban az volt a véleménye, hogy annak agresszív formája problémát okoz Franciaországnak. “Igaz, hogy van probléma az iszlámmal. Ezt senki sem vonja kétségbe” – mondta, hozzátéve, hogy akkor van baj, amikor az iszlám a köztársaság vallásává akar válni.

A jövő évben esedékes elnökválasztás egyik fő témájává nőtte ki magát a becslések szerint mintegy 4,5 milliós francia muszlim közösség. A konzervatív elnökjelöltségért küzdő politikusok – köztük Nicolas Sarkozy volt jobboldali elnök – vitáit a bevándorlás, a nemzeti identitás, és a belföldi iszlamista indíttatású terrorizmus kérdései dominálták.

A Hollande-interjúkból készült, csütörtöki megjelenésű könyv kiszivárgott részletei között van olyan is, ami Nicolas Sarkozyről, avagy Hollande megfogalmazásában a “kicsi de Gaulle-ról” vagy “a Duracell-nyusziról” szól. A könyv rávilágít az államfő elődje iránt érzett ellenszenvére, akinek “vulgarizmusától, rosszindulatúságától és cinizmusától” Hollande irtózik. A könyv tartalmazza azokat az interjúkat is, amelyekben Hollande a magánéletéről beszél.

Egyelőre arról nem érkeztek jelentések, hogy a könyv miként fog hatni Hollande esélyeire a jövő évi elnökválasztáson. A francia elnök ugyanakkor szerdán közölte, hogy decemberben jelenti be: indul vagy sem a választáson. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »