Franck Boli újra az FTC első keretével edz

Franck Boli újra az FTC első keretével edz

Az elefántcsontparti Franck Boli visszatérhetett a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatának első keretébe.

Hírdetés

Boli – fradi.hu

A klub honlapján kedden felidézték, hogy a válogatott támadó szeptember elején került ki a keretből, azóta az NB III-ban szereplő második csapatban tréningezett és játszott, most viszont újra lehetőséget kap Peter Stöger vezetőedzőtől.
   
„Mivel nem először volt probléma Bolival, meg kellett hoznunk a döntést, hogy néhány hétig nem edzhet az első kerettel. Tudtuk, hogy a csapat ezzel veszít a minőségéből, de mindenki számára egyértelművé szerettük volna tenni, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyek nem maradhatnak következmények nélkül. Ez a teljes keret szempontjából is fontos volt” – magyarázta az osztrák szakember, aki hozzátette, akár az is megtörténhet, hogy Bolit benevezik szombaton a Zalaegerszeg elleni bajnoki találkozóra.
   
Az afrikai futballista a visszatérése ellenére nem léphet pályára az Európa-liga csoportkörében, mivel a kereteket szeptember 3-ig le kellett adni.
   
A 2019 nyarán igazolt Boli eddig 83 mérkőzésen harminc gólt szerzett az FTC színeiben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »