Francia Rémes

A nyári szezon végeztével a francia belpolitika ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került.

Újabb terrortámadás helyett szerencsére most csak a politikai elit jól ismert sztárallűrjei okoztak a szokásosnál nagyobb érdeklődést. A hangulatkeltésben az egyik élenjáró Emmanuel Macron volt, aki a korábbi hónapokban állandósult személyi ellentétek miatt lemondott gazdasági miniszteri posztjáról, most pedig En Marche balközép mozgalmával a jövő évi elnökválasztások felé tekint. Ezzel közel egy időben Nicolas Sarkozy is bejelentette a jobboldali előválasztáson történő részvételi szándékát, melyet a calais-i menekültdzsungel felszámolására tett szerencsétlen javaslatával fejelt meg. Mindezzel Macron és Sarkozy a jövő évi elnökválasztásokig hátralévő 8 hónapnak kétségtelenül egyedi alaphangot adott.

Az utóbbi hónapok tendenciáinak ismeretében Emmanuel Macron gazdasági miniszter lemondása egyáltalán nem számít meglepetésnek, sőt, a közte és Manuel Valls miniszterelnök között kialakult feszültségek tükrében távozása már jóval korábban is indokolt lett volna. Kettejük viszonyában az első nagy törés a tavaly november 13-i párizsi terrortámadás után következett be, amikor Hollande elnök és Valls az állampolgársági alkotmánymódosítási javaslatukkal a terrorgyanús kettős állampolgárok francia állampolgárságának elvételéhez kívánt stabilabb jogalapot teremteni. Macron ugyanis az – azóta már elmeszelt – indítványt Christina Taubira, akkori igazságügyi miniszterrel karöltve erős kritikával illette, mondván a javaslat a migrációs helyzet kezeléséhez érdemben nem járul hozzá. Kijelentését a Taubira lemondását követő kormányátalakításban díjazták, Macront ugyanis a kormány protokolláris sorrendjében az ötödikről a tizenharmadik helyre léptették vissza.

Olaj volt a tűzre, hogy Macron a menekültek befogadásában Vallshoz képest jóval engedékenyebb álláspontot képviselt, illetve a munkatörvénykönyv szabályozásában is eltérő nézeteket vallott, mely kettejük kapcsolatát tovább erodálta. A szakításhoz a végső lökést Macron En marche (Mozgásban) nevű saját, alternatív politikai elképzelésekkel rendelkező balközép mozgalmának áprilisi megalapítása adta, mely a július 12-én megrendezett első nagygyűlésével Vallsból heves indulatot váltott ki. A kormányzati csörtékben tehát a 38 éves Macron távozása kódolva volt, mely augusztus 30-án be is következett. Személyében Hollande egy fiatal, lendületes, és – ami a legfontosabb – népszerű munkatársat veszített, aki ráadásul politikai mozgalmával már a jövő évi elnökválasztásra sandít. Mindez az újrázás gondolatán rágódó Hollande-nak bizonyára még sok fejfájást fog okozni.

Mindeközben Sarkozy elnökjelöltségének bejelentésével az események a jobboldalon is mozgalmasan alakultak. Sarkozy népszerűsége azonban továbbra is elmarad legfőbb vetélytársához, Alain Juppéhez képest. A volt elnökre ugyanis, a jelenlegi felmérések szerint a novemberi előválasztás első fordulójában a választók 24 százaléka szavazna, míg Juppére 38 százalék (kettejük között a második fordulós eredmény 37-63 százalék lenne). Következésképpen Sarkozynek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy hátrányát ledolgozza a centrumválasztók körében is népszerű Juppé ellenében. Erre a legalkalmasabb megoldás, ha radikálisabb kommunikáció alkalmazásával a Nemzeti Front szavazói táborából szerez új támogatókat, melyre Sarkozy a jelenlegi országjáró kampányában, valamint a Juppéhez képest sokkal erősebb médiajelenlétével minden erőfeszítést meg is tesz (Sarkozy Facebook profiljának például 970 ezer követője van, Juppé esetében a követők száma csupán 143 ezer fő).

A radikálisabb kampányhangnemet jól szemlélteti a közel tízezer fős calais-i menekülttábor, alias dzsungel felszámolására tett Sarkozy-féle javaslat. Az ex-elnök ugyanis felmondaná azt, az egyébként általa (volt belügyminiszterként) aláírt 2003-as brit-francia megállapodást, mely a brit hatóságoknak lehetővé teszi, hogy a menekültügyi és határrendészeti eljárásokat Calais mellett folytassák le. Sarkozy ugyanis úgy látja (egyébként helyesen), hogy az angol hatóságok a menekülteket tudatosan tartják francia területen, melyet alkalmasint úgy lehetne kiküszöbölni, ha az idegenrendészeti eljárást egy brit területen újonnan létrehozott befogadótáborban folytatnák le.

A javaslat azonban biztonságpolitikai értelemben kifejezetten szerencsétlennek mondható. A La Manche megnyitása ugyanis a helyzet konszolidálása helyett várhatóan káoszt szülne, mivel a kínálkozó lehetőséget kihasználva bevándorlók tömegei indulnának Calais és Dover irányába. Mindez a kaotikus határrendészeti helyzet miatt a brit-francia diplomáciai kapcsolatok megromlásán túlmenően a csatorna közlekedésének ideiglenes megbénulását eredményezheti, melynek a két ország gazdasági kapcsolataira nagyon is káros hatással lehet. Arról nem is beszélve, hogy Calais migrációs nyomása ezzel tovább növekedne.

Sarkozy javaslata alapvetően csak egy dologra jó: a radikális szavazók megszólítására, akikkel Juppével szemben fennálló hátrányát ledolgozhatná. Ennek következtében egyes felmérések Sarkozyt és Juppét a jobboldali szavazók körében már fej-fej mellett mérték. A hátrány teljes leküzdéséhez azonban Sarkozynek további erőfeszítéseket szükséges tennie, mely a jobboldali előválasztási kampány kommunikációs elmérgesedését vetíti előre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »