Francia dzsihadisták kurd fogságban

Francia dzsihadisták kurd fogságban

PÁRIZS. A szíriai kurd erők mintegy száz francia állampolgárságú dzsihadistát tartóztattak le, akik az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoltak – közölte szerdán Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter.

"Úgy tudjuk, hogy körülbelül százat tartóztattak le a kurdok Szíriában. Még nem tudjuk, hol vannak pontosan, jelzéseket kaptunk" – fogalmazott a BFM hírtelevízióban a francia diplomácia vezetője.

A korábbi híradások még több száz francia dzsihadistáról és több tucat gyerekről szóltak, akiket iraki és szíriai börtönökben tartanak fogva.

Jean-Yves Le Drian megerősítette, hogy a francia dzsihadistákat "a helyi jogi szerveknek kell bíróság elé állítaniuk, Franciaország nem szállítja őket haza", csak a gyereket fogadja vissza a vöröskereszt közvetítésével.

Szíriában a Rakkát a dzsihadistáktól visszahódító kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet állítja majd őket bíróság elé a tárcavezető szerint, aki ígéretet tett arra, hogy Irakban, ahol a halálbüntetés érvényben van, Franciaország tiltakozni fog minden esetben, ha az állampolgárait halálra ítélik.

"Az ilyen esetekben Franciaország tudatni fogja az álláspontját, legyen szó Irakról vagy más helyről" – hangsúlyozta a francia külügyminiszter, emlékeztetve arra, hogy jelenleg hét halálraítélt francia állampolgárról tudni a világban, őket az Egyesült Államokban és Indonéziában tartják fogva. 

"Hamarosan Irakba utazom és ott is elmondom ezt" – tette hozzá.
 


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »