Fővárosi buszbeszerzés – Megszületett a kormánygarancia

Megszületett a kormánygarancia a fővárosi buszbeszerzés ügyében, a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges járműpótlást szolgáltatás vásárlásával oldhatja meg a főváros.

 A Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg a kormányhatározat a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszokról.

A határozat szerint a kormány fontosnak tartja, hogy a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszok gyártásánál, illetve az erre vonatkozó szolgáltatásvásárlásnál a nemzetgazdasági, iparpolitikai szempontok kiemelten érvényesüljenek.

Ennek érdekében egyetért azzal, hogy a fővárosi önkormányzat számára a 3-as metróvonal járműpótlását szolgáló 150 járműre vonatkozóan “a szolgáltatás megrendelésével járó esetleges többletköltségek fedezetét központi költségvetési támogatás nyújtásával biztosítsa”- áll a határozatban.

A kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a fővárosi önkormányzat bevonásával a végrehajtás érdekében az autóbuszos járműpótlás szolgáltatásvásárlással történő megvalósítását megelőzően egyeztetést folytassanak le, a többletköltségeket számszerűsítsék.

Továbbá felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a költségvetési támogatás – a fővárosi önkormányzattal egyeztetett összegű – forrásának biztosításáról. Ennek határideje “a 2017. évi költségvetési kötelezettségvállalással kapcsolatban a felmerülés ütemében, a következő évek tekintetében a költségvetési tervezés során”.

A Fővárosi Közgyűlés június 8-ai ülésén döntött arról, hogy szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg a 3-as metróvonal felújítási munkái miatt szükségessé váló járműpótlást, ha a kormány ezt támogatja, és e konstrukcióval felmerülő teljes többletköltség fedezetét biztosítja. Ennek feltételéül szabták, hogy az erről szóló kormányzati döntés július 5-éig megjelenjen a Magyar Közlönyben. Az akkori határozat szerint ellenkező esetben új buszokat vettek volna.

A metrószerelvények kiváltása érdekében mintegy 150 csuklós autóbusz forgalomba állítása szükséges.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »