Forró Krisztián: A Szövetség félmillió szavazata kötelez

Forró Krisztián: A Szövetség félmillió szavazata kötelez

Az október 29-i összevont választásokon elért eredmények a Szövetség közös sikere – állítja Forró Krisztián, a párt országos elnöke, aki szerint a jövőben a jelenleginél szervezetileg is egységesebb pártra van szükség. Interjúnkban a pártelnök arról is beszél, az ismétlődő kudarcok után a választási siker bizakodóbbá teheti a felvidéki közhangulatot.

Látom mosolyog! Önt is meglepte, mint sokakat, hogy ilyen jól szerepelt a Szövetség?

Bevallom őszintén, ilyen jó eredményre én sem számítottam. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött választani, és külön köszönöm azoknak, akik a Szövetség jelöltjeit karikázták. Ez most az a pillanat, amikor jó magyarnak lenni a Felvidéken. Természetesen ez a közösség sikere, ami egyúttal a Szövetséget arra kötelezi, hogy a közösségünk felé eredményeket mutasson fel.

Beszéljünk először a megyei választásokról. Sokan attól tartottak, hogy az összevont választás miatt megemelkedő részvétel következtében a magyarság veszíteni fog a korábban megszerzett pozíciókból. Ennek éppen az ellenkezője történt. Mivel magyarázza a sikeres szereplést a megyékben?

Több tényezőnek köszönhető a siker. Az egyik az, hogy a közösségünk meg akarta mutatni az erejét, már nagyon régen vágyott a sikerre. Ahogy az is fontos tényező, hogy a Szövetség megalakulásával a magyarokat képviselő pártok összefogtak, ami reménnyel töltötte el a választókat, hogy a szavazatuk ezúttal biztos nem veszik el. A jó eredményben nagy szerepe van a sikeres mozgósításnak is.

Bár előzetesen valóban tartani lehetett attól, hogy a magasabb részvétel nem kedvez nekünk, de az eredmények azt mutatják, sikerült megszólítani a magyar választókat.

Az emberek látták, ahol az előző ciklusban erős képviseletünk volt, ott eredményeket tudtunk felmutatni. Vagyis az előző öt évben a képviseletünk által elvégzett munka igazolta, hogy fontos elmenni választani. Visszaigazolódott, hogy nemcsak a kampányban, de az egész ciklusban állandó kapcsolatban voltunk a választókkal. Ennek is köszönhető, hogy a déli régiókban a pártunk megkerülhetetlenné vált. Bebizonyosodott, a Szövetség valóban a régiók pártja, hiszen az eredményeket elemezve egyértelmű, hogy nem csak a magyarok szavaztak a jelöltjeinkre. A több mint félmillió preferenciaszavazattal a Szövetség a legerősebb a szlovákiai pártok között, az utánunk következő párt jelöltjei jó százezerrel kevesebb voksot kaptak. Az önállóan megszerzett 54 mandátummal szintén a Szövetség vezeti a pártok rangsorát, ennél több képviselői helyet csak a függetlenek szereztek a megyei testületekben. Most, amikor a központi kormány sem stabil, még nagyobb szükség van a régiókban a stabilitásra, ezt pedig a függetlenek nem tudják garantálni. Ez még inkább megerősíti a pozícióinkat a megyékben.

A számok valóban árulkodóak, ehhez képest a szlovák nyelvű sajtó gyakorlatilag elhallgatta a Szövetség sikerét. Ön szerint ennek mi az oka?

Szerintem mindenkit meglepett ez az eredmény, a Szövetség jócskán felülteljesítette az előzetes várakozásokat, amelyeket a felmérések vetítettek előre. Például Berényi Józsefnek Nagyszombat megyében 15 százalékos eredményt jósoltak, ehhez képest megduplázva az öt évvel ezelőtti szavazatait, 21 százalék felett végzett. De ugyanez igaz a Nyitra megyei elnökjelöltünk, Csenger Tibor esetében is, akinek tíz százalék alatti eredményt jósoltak, végül 16 százalék feletti eredménnyel zárt.

Látszik, hogy a közvélemény-kutatások rendre alulmérnek minket. A választáson ezzel szemben bebizonyosodott, hogy a közösségünkben mekkora erő van.

Úgy látszik, egyelőre nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. A stabilitás, amit biztosítani tudunk, nem mindenkinek tetszik. Már korábban is jeleztük, az ellentábor abban érdekelt, hogy a magyar egység ne legyen működőképes. Ezzel mi pontosan tisztában vagyunk, ahogy azzal is, hogy a magyar közösségnek viszont elemi érdeke, hogy egységesen tudjunk fellépni.

Nagyszombat és Nyitra megye mellett Besztercebánya és Kassa megyében is erősödni tudott a Szövetség. A választásokat követő gyorsértékelésében úgy fogalmazott, komoly esély van arra, hogy négy magyar megyei alelnök legyen. Hol tartanak most ezek a tárgyalások?

A közösségünk valóban megmutatta az erejét Besztercebánya és Kassa megyében is. Az eredményeknek köszönhetően a Szövetség a megyei testületekben Nyitrától Kassáig megkerülhetetlen, hiszen a legerősebb frakciókat alakíthatjuk meg. Vagyis mind a négy megyében reális esély kínálkozik arra, hogy a Szövetségnek, s ezáltal a közösségünknek megyei alelnöke legyen.

Konkrétumokat tud mondani? Kaptak már felkérést valamelyik megyében?

Folynak a tárgyalások mind a négy megyében, én nagyon bízom benne, hogy minél előbb pozitív eredményekkel tudunk szolgálni.

Térjünk át a települési önkormányzati választásokra. A Szövetség a pártok versenyében az elnyert polgármesteri tisztségek számában a dobogó második fokára ért fel. Az önkormányzati voksoláson azonban némileg kevesebben vettek részt, mint legutóbb. Mit gondol, mi lehet ennek az oka?

Ez is mutatja, mennyire apatikus a szlovákiai társadalom a közügyek iránt, s ezért is fontos, hogy a Szövetség nagyon jó eredményt ért el. A párt által elnyert 263 polgármesteri poszt bizonyítja, hogy a Szövetség képes olyan jelölteket állítani, akik helytállnak a szűkebb pátriájukban: városokban, falvakban. A települési önkormányzati választásokon az ismeretség, a beágyazottság alapján döntenek a választók, ezért is fontos, hogy megtaláltuk az alkalmas jelölteket.

Nagyon örülök neki, hogy Dunaszerdahelyet, a közösségünk egyik legfontosabb bástyáját sikerült megtartani. Ugyancsak megőriztük Somorja, Fülek, Királyhelmec és Tornalja polgármesteri székét.

Említhetném Diószeget is, ahol ugyancsak az általunk támogatott magyar jelölt győzött. A Szövetség erejét mutatja, hogy a függetlenként megválasztott településvezetők közül is többen jelezték, szívesen csatlakoznának a párthoz.

Hírdetés

Voltak viszont olyan választási küzdelmek, ahol alulmaradt a Szövetség jelöltje, akár szimbolikus helyen is, mint Komárom. Hogyan értékeli a komáromi történéseket?

Komárom szintén nagyon fontos bástyája a felvidéki magyarságnak. Nagyon sajnálom, hogy a Szövetség jelöltje nem lett polgármester a városban. Ettől függetlenül természetesen keresni fogjuk az együttműködés lehetőségét a megválasztott polgármesterrel, akinek már gratuláltam a választáson elért sikeréhez. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy vannak olyan települések, amelyeket újonnan sikerült megszerezni.

Szeretném kiemelni Ipolyságot és Galántát. Előbbiben a Szövetség jelöltje győzött, utóbbi esetében függetlenként, a párt támogatásával futott be a polgármester.

A helyi önkormányzatok azon túl, hogy a települést működtetik, sokat tehetnek a kisebbségi jogok érvényesítéséért is. A kétnyelvűség a mai napig nem mindenhol természetes, ahol erre egyébként a jogszabályok lehetőséget adnának. Van-e elvárás a Szövetség színeiben megválasztott polgármesterek felé, hogy a kétnyelvűséget a lehető legszélesebb körben érvényre juttassák?

A kétnyelvűség érvényesítésére különösen nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni a jövőben. Megjegyzem, nemcsak ott, ahol magyar a polgármester, hanem minden olyan településen prioritásnak kell ennek lennie, ahol nagyobb számban van jelen a közösségünk.

Nem fáj senkinek, ha a településen kihelyeznek egy kétnyelvű táblát, senkinek nem ártunk ezzel. Viszont ez egy gesztus azok felé, akiknek más az anyanyelve. Az a célunk, hogy a szlovák többség is így tekintsen a kérdésre.

Váltsunk témát. A választásokat követő elemzések közül olyannal is találkozhatunk, amely a jó szereplést a Szövetségen belüli platformoknak tulajdonítja. Ön ezzel egyetért?

Az elért eredmények a közös sikerünk. Néhányan próbálják a sikeres szereplést úgy beállítani, hogy a jó eredmények a platformoknak köszönhetők. Azt kell, hogy mondjam, ez nem a platformok sikere.

Meggyőződésem, az emberek nem azért szavaztak a Szövetség jelöltjeire, mert egyik vagy másik platformba szeretnének belépni.

A pártonkívüli polgármesterek, akik megszólítottak, hogy csatlakoznának, jelezték, nem akarnak választani a platformok közül, ők a Szövetségbe jönnének. Ezek olyan jelzések, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni a következő időszakban.

Ezt úgy értsük, a helyhatósági választások sikere igazolja, amit ön is és Berényi József is többször hangsúlyozott korábban, a jelenleginél szervezetileg egységesebb Szövetségre van szükség? Elérkezettnek látja az időt arra, hogy a párton belüli platformok megszűnjenek?

Ez olyan kérdés, amelyet a párton belül fogunk oldani. A jelzések, amelyeket előbb említettem, arra utalnak, egységes, erős Szövetségre van szükség.

A következő időszakban mindent meg fogunk tenni azért, hogy a Szövetség a jelenleginél egységesebb, s ezáltal még erősebb legyen.

A jelöltállítás több helyen is vitákhoz vezetett a platformok között. A legnagyobb figyelmet Berényi József jelölése váltotta ki Nagyszombat megye élére, aminek kapcsán a Híd és az Összefogás platform etikai vizsgálatot kezdeményezett. Remélhető-e, hogy a választási siker után megnyugszanak a kedélyek?

Már a kampány során azt tapasztaltam, hogy a jelöltek, függetlenül attól, melyik platformból érkeztek, egységesen léptek fel. Ez meg is hozta az eredményét. Bízom benne, mindenki erőt merít, tanul ebből a közös sikerből, s ennek megfelelően teszi meg a következő lépéseit.

A Szövetség jövője szempontjából kulcskérdés, jelenthet-e ugródeszkát a mostani siker egy jövőbeli jó szerepléshez a parlamenti választásokon?

Ha a megyei alelnökeink, képviselőink, polgármestereink ismét elkezdik a munkájukat, az emberek érzékelni fogják az eredményeket. Azt is el kell mondani, nem lesz könnyű dolguk, hiszen a következő időszakban az energiaválság miatt komoly gazdasági nehézségeknek nézünk elébe.

Ahhoz, hogy sikereket érjünk el, egyedül kevesek vagyunk, ezért a Szövetség partnereket keres, akikkel a régióink és a közösségünk érdekében együtt tudunk dolgozni.

Mire gondol? Megszólítják a pártonkívüli magyar polgármestereket, képviselőket, hogy működjenek együtt?

Ahogy az előbb is fogalmaztam, a választás bebizonyította, a Szövetség a közösségünk által lakott régiók legerősebb pártja. Azon dolgozunk, hogy a térség valamennyi polgármesterével minél szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki, Pozsonytól egészen az Ung-vidékig.

Elnök úr úgy kezdte a beszélgetést, hogy a választási sikert követően jó magyarnak lenni. Az elmúlt években folyamatosan a kudarcokat kellett megélnie a magyar közösségnek. Érzékel-e változást a közhangulatban?

Igen, lépten-nyomon tapasztalom. Még napokkal a választás után is megállítanak az emberek, és megköszönik, hogy ilyen sikert ért el a közösségünk. Mindenkinek hangsúlyozom, hogy ez közös siker, ebből építkezni, meríteni kell. Láttatta a közösségünk, hogy milyen erőt tud felmutatni.

Már a múltban is bizonyítottuk, ha a magyar képviselet erős, az a stabilitást szolgálja, és ez jó az országnak is.

Én nagyon bízom benne, hogy ez a lendület, ez az energia még nagyon sokáig kitart a közösségünkben, és a fokozatos építkezésnek köszönhetően az identitástudatunk egyre inkább erősödni fog. Nagy szükség van erre.

Megjelent a Magyar7 2022/45. számában. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »