Formai párhuzamok a Kárpát-haza Galériában

Harmincnyolcadik alkalommal tárta ki kapuit a Kárpát-haza Galéria szerda este. A Szocska László kárpátaljai szobrászművész alkotásait felvonultató „Formai párhuzamok” című tárlaton Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, és a fővédnök, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott köszöntötte a közönséget, a kiállítást pedig Matl Péter kárpátaljai szobrászművész nyitotta meg.

Szász Jenő többek között a Kárpát-haza Galéria küldetéséről ejtett, amely szerinte a nemzetegyesítés egyik legfontosabb feladatának és küldetésének tesz eleget, amikor hónapról hónapra egy tető alá hozza a külhoni művészeket és a budapesti művészetkedvelőket. „Nagyon fontos, ha nem a legfontosabb nemzetegyesítő missziót teljesítjük általa, hiszen egy nemzet fennmaradását elsősorban megtartó hagyományai és kulturális értékei biztosítják” – mondta az elnök.

A magyarság olyan tehetséges, hogy a rosszban képes megtalálni a jót, ahogy Trianonban is megtalálta – szögezte le Kerényi Imre. „A Kádár rendszerben fogalmunk sem volt, mi van a határokon kívül, az ott élő magyarok mégis készségeket őrizek meg számunkra és magyarságra tanítanak bennünket.” A külhoni magyarság nem tehertétel, hanem erőforrás – állapította meg a miniszterelnöki megbízott.

Matl Péter szakmai megnyitó beszédében Kárpátalja nehéz helyzetét ecsetelte, amely ennek ellenére mégis egy rendkívül termékeny régió a képzőművészet tekintetében. Mint mondta, az elvándorlás mellett mindig születik utánpótlás a nemzetek kohójában. A szülőföld erejét érzik az otthon maradottak, amely inspirálja őket. Szocska Lászlót természethez közel álló emberként mutatta be, aki alázattal és szeretettel viszonyul a teremtés misztériumához.

A megnyitó rendezvényen a Kokas Banda közreműködött. A kiállítás március 10-éig tekinthető meg a Teréz körút 9 szám alatt.

 

The post Formai párhuzamok a Kárpát-haza Galériában appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »