Fordulhat még a kocka

Fordulhat még a kocka

A szavazóhelyiségekben leadott szavazatok alapján Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt jelöltje vezet 51,9 százalékkal az ausztriai elnökválasztás második fordulója után. A végeredményre azonban várni kell, mert a levélben leadott szavazatok még nem dolgozták fel. Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt a szavazatok 48,1 százalékát kapta.

Mivel Norbert Hofer csak 144 000 szavazattal vezet, a végeredmény változhat, miután levélben 900 ezren voksoltak, a 6,4 millió választásra jogosult állampolgárnak csaknem 14 százaléka.

Az áprilisi első fordulón mintegy félmillióan szavaztak levélben, a többség Van der Bellent támogatta.

A Sora/ORF közvélemény-kutató által közölt előzetes becslés szerint, amely a levélszavazatokat is figyelembe vette, döntetlen az osztrák államfőválasztás, a két jelölt egyaránt ötven százalékon áll. Ezen számítások alapján a Zöldek pártja által támogatott jelölt 2,208 millió szavazatot szerzett, Norbert Hofer pedig háromezer vokssal kevesebbet, de ez a különbség a hibahatáron belül van.

A választási részvétel 61 százalékos volt, a levélszavazatokkal együtt a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt vasárnap. Az április 24-én tartott első fordulóban a szavazásra jogosultak 68,5 százaléka járult az urnákhoz.

A legutóbbi, 2010-es választásra a szavazásra jogosultak 54 százaléka ment el, ami a legalacsonyabb részvétel volt azóta, hogy 1980-ban eltörölték a kötelező voksolást. 1980 óta az elnökválasztáson való részvétel folyamatosan csökkent: 1992-ben még 85,

1998-ban 75, 2004-ben pedig már csak 72 százalék ment el szavazni.

Vidék vs. nagyvárosok

Hofer vidéken kapott nagyobb támogatást, míg Van der Bellenre a nagyvárosokban szavaztak többen. A szabadságpárti jelöltet elsősorban az ország keleti és déli részében lévő tartományok szavazói támogatták, Van der Bellenre a nyugati

Vorarlberg tartomány és a főváros lakói szavaztak nagyobb számban.

Van der Bellen Vorarlberg tartományban 56,4 és Bécsben 61,2 százalékkal nyert, míg Salzburgban Norbert Hofer 55,1, Tirolban 50,7, Karintiában 60, Burgenlandban 63, Alsó-Ausztriában 54,3, Felső-Ausztriában 50,7, Stájerországban pedig 59 százalékos támogatottsággal szerezte meg az első helyet. Az FPÖ jelöltje lakóhelyén, a burgenlandi Pinkafő (Pinkafeld) településen 73 százalékos támogatottságot ért el, 12,3 százalékponttal többet, mint az első fordulóban.

A választókat leginkább az motiválta, hogy megakadályozzák a másik jelölt győzelmét – vélekedett Peter Hajek közvélemény-kutatási szakértő.

Az ATV osztrák televízió által készített felmérés szerint Van der Bellen szavazóinak negyven százaléka a jobboldal ellen szavazott, hogy így akadályozza meg Norbert Hofer előretörését. Hofer szavazóbázisának 23 százaléka pedig valójában a Zöldek által támogatott jelölt ellenében voksolt. A felmérés szerint 27 százalék számára rokonszenves volt Hofer, húsz százalék úgy vélte, hogy fiatal és dinamikus jelölt.

A megkérdezettek 12 százaléka a menekültügyi programja miatt választotta az FPÖ-s jelöltet, azonban a választás során nem a migránsválság megoldásának kérdése volt a fő motiváló tényező. Van der Bellent a megkérdezettek 15 százaléka tapasztalt, hozzáértő, intelligens és komoly jelöltként jellemezte.

Sose volt ennyire népszerű az FPÖ

Bármilyen végeredménnyel is zárul az osztrák elnökválasztás, az Osztrák Szabadságpártnak  ilyen sok támogatója még nem volt – mondta az M1 aktuális csatornának vasárnap a Nézőpont Intézet vezető elemzője.

Mráz Ágoston Sámuel hozzátette, hogy a másik jelölt sem a hagyományos, rendszerhű pártokból érkezett, valójában két radikális jelölt versenyzik.

Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelöltjébe “beleszeretett” a politikai elit – mondta, és megjegyezte, hogy kevés szavazaton múlhat a választás végeredménye.

Az elemző szerint Ausztriában megbukott a második világháború után kialakult hagyományos nagykoalíciós együttműködésre épülő politikai rendszer. Mindegy ki győz, a mostani államfőválasztás megrengeti az osztrák politikai rendszert, előre láthatóan parlamenti választások is lesznek a közeljövőben, hogy Christian Kern új osztrák kancellárnak demokratikus felhatalmazása legyen a hatalom gyakorláshoz – mondta.

Megjegyezte: Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) győzelme esetén egészen biztosan keresné a lehetőséget a politikai klíma megváltoztatására. Hozzáfűzte: a szabadságpárt utóbbi években előretört, amelynek oka többek szerint a migrációs válság Ausztriában.

Van der Bellen Grazban szerezte a legtöbb voksot, a szavazatok 62 százalékát, Linzben 60,5 százalék támogatta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »