Fordulat Zsolnay-ügyben, visszakapják az árukészletet

Visszakapta a korábban bűnügyi zárlat alá vett árukészletét a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., miután hatályon kívül helyezte a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség a pécsi cégnél a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által kezdeményezett házkutatás és lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot – tudta meg a Népszava Kardos Éva ügyvédtől.

A Zsolnay Zrt. korábbi felügyelőbizottsági elnöke az újság szerdai cikke szerint elmondta, hogy a cég megbízásából panaszt nyújtott be, és az ennek nyomán született ügyészségi határozat indoklása kimondja: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által vélelmezett költségvetési csalásnak „nem tárgyi bizonyítási eszköze a kényszerintézkedéssel érintett zrt.-nek mint gazdasági társaságnak a saját tulajdonában lévő árukészlete, amely a vonatkozó jogszabályok szerint elkobzásnak és vagyonelkobzásnak sem lehet a tárgya”.

Ez azt jelenti, hogy a Zsolnay Zrt.-nél jogtalanul tartottak házkutatást, és teljesen megalapozatlanul foglalták le a múlt hónapban az árukészletét. A döntés ellen fellebbezni nem lehet, így az árukészlet bűnügyi zárlatát az adóhatóságnak fel kellett oldania – mondta az ügyvéd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »