Főpásztori szentmise Mária mennybevételének ünnepén a győri székesegyházban

Főpásztori szentmise Mária mennybevételének ünnepén a győri székesegyházban

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, Mária mennybevételének ünnepén Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ünnepi szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A Székesegyház védőszentjének ünnepén a főpásztorral koncelebrált Németh László általános püspöki helynök, Böcskei Győző székesegyházi plébános, valamint Bellovics Gábor és Marco Hubrig SJ (Kolleg Sankt Blasien) jezsuita atyák.

A főpásztor a szentmisét az egyházmegyéért, a családokért és Győr városáért ajánlotta fel, Szűz Mária anyai közbenjárását kérve. Az alábbiakban a püspök ünnepi szentbeszédét teljes terjedelmében közreadjuk.

 * * * 

Krisztusban kedves Testvérek!

Ma azt ünnepeljük, hogy Jézus, az Isten Fia megóvta Édesanyjának a testét is a romlástól. Halála, vagyis elszenderülése pillanatában azonnal megdicsőítette őt testében is. Damaszkuszi Szent János szerint illő volt, hogy Ő, aki Teremtőjét gyermekként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Több teológus véleménye szerint valószínűleg a bűn nélkül a mi halálunk is ilyen átmenet lett volna a földi életből az örök életbe. Jó néhány szent halála is erre enged következtetni. Például Szent II. János Pál pápáé, akiről tudjuk, hogy röviddel a halála előtt azt kérte környezetétől: Engedjetek hazatérni az atyai házba!

Azonban be kell látnunk, hogy még a hívő emberek többsége is félelemmel tekint saját halála felé. Valahogy úgy, ahogy Madách Imre Az ember tragédiája című drámájában Ádám ajkára adta a szavakat: „Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni!”

Minden bizonnyal az ember a bűnei miatt érez félelmet a haláltól. Vagyis előbb a bűneinket kell levetni, hogy levethessük a félelmeinket is. Tapasztalatból tudjuk, a gyermek is csak akkor fél szülei szeme elé kerülni, ha valami „rossz fát tett a tűzre”.

Hírdetés

A hívő ember azért tud mindezek ellenére félelem nélkül élni, sőt örömmel járulni Isten színe elé, mert Istent szerető, irgalmas szívű Atyjának ismeri. Ez az ismeret, vagyis a szerető Istenbe vetett hit ad a hívő embernek bátorságot a halál színe előtt is. Úgy, ahogy Victor Hugo írta egyik versében: „Légy, mint a madár, mely törékeny ágon dalol vidoran, s amikor az ág reccsen, akkor sem fél, mert tudja, hogy szárnya van.”

Kedves Testvérek! Kövessük a Szűzanya életének példáját, hogy halálában is követhessük őt! A Szűzanya élete egyetlen Isten utáni sóhaj volt. Egész életében arra törekedett, hogy minden cselekedetében Istennek adja át önmagát. Ez tette életét értelmessé és örömtelivé. A mások bűneinek következtében megtapasztalt fájdalmak ellenére is ő örvendezett az Úrban. Az Ő mennybevételében beteljesült életének legfőbb vágya: állandóan Isten jelenlétében élni. Ez teljesült be, vagy fogalmazhatunk úgy is, teljesedett ki, amikor Szent Fia, Jézus „testestől-lelkestől” felvette őt a mennybe.

Életünk folyamán, igaz, csak apró megtapasztalásokban, de mi is elővételezhetjük ezt a mennyei örömöt. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájunknak voltak már ilyen élményei. Akár a szeretet egy-egy rendkívüli pillanatában, vagy az imádság, vagy a liturgia egy-egy megható mozzanatában.

Kedves Testvérek, mindezek ellenére vajon mennyien vágyódnak Isten jelenlétében élni? Hiszen vannak szép számban olyanok is, akiknek a halál utáni élettel, a mennyország létezésével kapcsolatban is problémái vannak. Éppen a minap egy társaságban beszélgetve Nagyboldogasszony ünnepéről, valaki közbevetette: Igen, az egy érdekes kérdés: van-e mennyország?

Mi viszont, hívő emberek gyakran megvalljuk az imádságban: „Hiszem az örök életet”! Vajon mennyire valós, mennyire tudatos és mély bennünk ez a hit? Pál apostol szerint: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk” (1Kor 15,19). Értelmetlenné és reménytelenné válik minden az életben az örök életbe vetett hit nélkül. Faludy György – Kossuth-díjas költő, műfordító, író – nagyon frappánsan fogalmazta meg ezt a problémát a Régtől sejtettem ezt című versében: „Régtől sejtettem ezt és folyton féltem, hogy más is rájön. Nyakunkon a kés; mert, ha igaz és nincs Isten az égben, úgy erkölcs sincs, sem igazságtevés, se jó, se rossz, se út, se cél, se rendszer, csak káosz, ahol minden egyre megy, és mentől többet tud, lát, ért az ember, az élet annál értelmetlenebb: – rémálom két irgalmatlan setétség között. […]”

Kedves Testvérek! Még ennél is szörnyűbb, hogy milyen sokan, tudatosan vagy ostobaságból, elutasítják Isten akaratát, Isten törvényeit. Pedig Isten lelkiismeretünkben közvetlenül is szólít, hív bennünket a vele való közösségre. Tehát vele és az ő törvényeivel kapcsolatban nem kellene bizonytalanságban élnünk! Ratzinger bíboros írta annak idején: „Az ember nincs arra ítélve, hogy Istennel szemben bizonytalanságban maradjon. Megláthatja őt, ha odahallgat Létének hangjára, teremtésének hangjára, és engedi, hogy ez a hang vezesse” (J. Ratzinger: Benedek Európája, 95. old.).

Testvérek, törekedjünk Isten jelenlétében élni a földön, hogy a Szűzanyához hasonlóan a mi földi vágyunk is beteljesüljön a mennyben. Ámen!

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »