Fonográf, így kerek

Fonográf, így kerek

November 18. és 21. között tartják Komáromban a tizedik Fonográf Fesztivált a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia támogatásával. A kerek évforduló alkalmat ad számadásra is, Lakatos Róbert brácsaművész, főszervező emlékezik a jeles évtizedre.

„Aktív zenészként nyitott szemmel mozogtam ebben a világban, s fogalmaztam meg céljainkat a kezdet kezdetén. Szerettem volna, hogy az ebben a régióban élők is találkozhassanak a magyar népzene évezredes hagyományán alapuló minőségi kultúrával.

Évről évre alakítottuk ki azt a közösségi teret, ahol mindenki hozzájuthat az őt érdeklő legmagasabb színvonalú kulturális eseményhez. Hangsúlyozom a tudatosságot, amivel fejlesztettük a már törzsközönséget jelentő bázist. Minden évben több nézővel számoltunk, s a fellépők kiválasztásánál nemcsak a nagyobb nevekkel operáltunk. Például a Tükrös- vagy a Dűvő zenekar egyaránt nagy múltra tekint vissza, viszont a médiából kevésbé ismertek. Koncertjeik megszervezése tehát nagyobb energiát emésztett fel – a bizalomra alapoztunk, amit meg is kaptunk –, így munkánk nyertese a közönség lehetett. A márkaépítés jól sikerült, két éve már kinőtte Komárom és a régió határait. Kassa, Fülek és Somorja is értékes programoknak adhatott otthont, s más városokat is bevontunk volna a sorba.

Hírdetés

Tavaly már optimistán láttuk az idei évet, s csalódnunk kellett, hiszen a javulás helyett még nehezebb szituációval kellett számolnunk. A járvány okozta nehéz helyzetben is fontos célunk a tradíció továbbéltetése. Tíz esztendő kemény munkája fekszik a szervezésben, s az idei programkínálat is jelentős energiát igényelt. Biztos vagyok abban, hogy a minket választók nem csalódnak, most is azokban az élményekben lesz részük, melyek az elmúlt időszakot jellemezték. A közönség többek között a színpadon találkozhat Csík Jánossal, a Kalákával, a Dűvővel, Écsi Gyöngyivel, Balogh Kálmán zenekarával, Kacsó Hanga Borbálával, Berecz Andrással és a Tükrös zenekarral is.”

Információk ITT olvashatóak. 

(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »