Folyamatosan érkeznek a migránsok a szomszédba

Sok ezer bevándorló várakozik továbbra is Szerbiában. Hiába vannak zárva a balkáni határok, néhány nap, vagy egy-két hét alatt így is sok irakit, afgánt és pakisztánit áthoznak az embercsempészek a Balkánon. Azt mondják, hogy utána már nehezebb a helyzet, mert Magyarország és Horvátország is erőteljesen védi a határait.

Néhány hete egy befejezetlen, üresen álló többszintes épületbe költöztek be a migránsok Belgrád központjában. Eleinte csak a földszinti részt használták éjjeli szállásként, az utóbbi napokban azonban már az első emeletre is beköltöztek, ahova nyaktörő mutatvánnyal, egy kötélen lehet felkapaszkodni, mivel az épületben nem csak víz és villany nincs, hanem a lépcsők sem készültek el. Elsősorban egyedülálló férfiak lakják, iraki, pakisztáni, szíriai és líbiai illegális bevándorlók.

„Egy afgán ember mondta, hogy jöjjek ide, itt találhatok helyet magamnak. Öt napja vagyok itt a barátommal. Több mint százan alszunk kitt. Éjjel nagyon hideg van, nincs világítás, vécé, vagy ahol tisztálkodhatnánk. Jó lenne a tábor, de ahová küldtek, az túl messze van, nincs pénzem taxira, hogy visszajöjjek, amikor kell – mondta az egyik iraki férfi.

Közben nem múlt el novemberben se olyan nap, hogy ne érkezett volna újabb illegális bevándorló a Szerbiába vezető két főútvonal, Bulgária és Macedónia felől. Szerbiában ugyan egyelőre stabil a helyzet, de a humanitárius szervezetek aggódnak a Görögországba érkező folyamatos utánpótlás miatt.

„A migránsok száma sokkal nagyobb, mint ahogy azt a görög hatóságok állítják, és ezt mi is érezzük Belgrádban, mert most sokkal többen érkeznek, mint a nyári időszakban” – mondta az M1-nek az egyik humanitárius szervezet munkatársa.

Akik feltűnnek újonnan érkezett migránsokként a szerb fővárosban, azoknak a legtöbbje Törökországból szárazföldi útvonalon érkezett meg Görögországba, majd onnan Szerbiába. A görög szigeteken kívül több ezer illegális bevándorló érkezett az elmúlt hónapokban Törökországból is szárazföldön Görögországba – mondta az M1 helyi tudósítója.

A magyar és a horvát határ mellett egyre többen próbálkoznak Románia felé is, de az embercsempészek már a Dunát sem tekintik akadálynak.

„Nem tudom, hogy hol és mi a folyó neve, de egy nagy folyó,  amelyen átkeltünk csónakkal. Mi 16-an voltunk, és tízesével keltünk át Horvátországba, ott gyengébb az ellenőrzés, onnan pedig gyalog Magyarországra, de ott elfogtak bennünket” – mesélte egy pakisztáni fiú, aki eddig négyszer próbálkozott ezzel az útvonallal.

Szerbiában a hivatalos adatok szerint 4500 illegális bevándorló tartózkodik, többségük a befogadóközpontokban. A migránsok valós létszáma azonban ennél jóval nagyobb is lehet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »