Fölkelnek, föltámadnak – Diakónusszentelést ünnepeltek a jezsuiták római főtemplomában

Fölkelnek, föltámadnak – Diakónusszentelést ünnepeltek a jezsuiták római főtemplomában

Húsvét keddjén, április 6-án a jezsuiták anyatemplomában, a római Il Gesù-templomban tizenhárom új diakónust szenteltek, köztük Jancsó Árpádot, aki a rend nemzetközi kollégiumában folytatja teológiai tanulmányait. Az alábbiakban Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője személyes hangú beszámolóját közöljük.

Húsvét keddjén a jezsuiták római főtemplomába, a Gesùba úgy iparkodtam, hogy magammal vittem a szívemben Jancsó Árpád szüleit, testvérét, Snell György püspököt és Alberti Árpád atyát a Regnumból. Élők és holtak együtt, minthogy az Árpinak oly kedves Gyuri atya, Snell püspök a közelmúltban váratlanul hazasietett az Atyai Házba.

Tágas az emberszív, időben és térben nyitott, egy külön világ minden emberszív, rengetegen megférnek benne. Árpit, a rendtársamat ismerem és szeretem, így arra gondoltam, hogy

még akkor is, ha az igazi családját személyesen nem ismerem.

Minden úgy ment, mint a karikacsapás! A kollégium portáján bemondtam a kódszámomat (104) és megnyílt minden, az egyik beszélgetőszobában beöltözve hamar megleltem a helyem az oltár mellett. Előttem Patsch Feri rendtársam, a Gregoriana Pápai Egyetem tanára ült, így már ketten is megérkeztünk Árpi „családjából”.

Délután négy órakor kezdődött a szentmise. A bejárat fölötti nagy ablakon erővel tűzött be az áprilisi nap, pásztája úgy járta meg a templombelsőt a kétórás szertartás alatt, hogy a kereszthajóban Szent Ignác oltárától éppen Xavéri Szent Ferencéig ért. Ahogy a tizenhárom diakónus a szentélyben lapos u-alakban ült egymás mellett, aranyba vonta őket a föntről rájuk zuhogó napsugár: a természet valósága és annál is több, a mozgósított természetfölötti is megmozdult.

Ezt akkor éreztem a legerősebben, amikor vékony fehér albájukban földre borultak a Mindenszentek litániája alatt. Hideg a kő, szinte csupaszon feküdni rajta, jó tíz percig! Ez felelőtlenség! – vélem, majd nagypéntek délutánjára gondolok, a frissen metszett sírra, a hideg kőlapra és az Úr testére. Pontosan ezt jelenti ez az itteni földig leborultság, és ők mind a tizenhárman tudják: „sicut cadaverem” fekszünk a koporsóban, mint egy holttest.

Hírdetés

Megmártózva az esendőségben lépnek aztán a szentelő püspök, José Tolentino Calaça de Mendonça bíboros, a Római Szentegyház könyvtárosa és levéltárosa [ezt a címet viseli a Vatikáni Apostoli Könyvtár és Levéltár vezetője – a szerk.] elé, aki kézföltétellel beemeli őket Jézus szolgáló társai közé.

Az Egyház legnagyobb kincsei, szentségei, végtelen szerények: pár szó, kenyér-bor, olaj… Itt most kézföltétel, a püspök imája, az egész Egyház imája és életre szól a bevégzett döntés: Isten tegye teljessé a kegyelmet, amit megkezdett benned! Eszembe jut: nem messze innét, gyalog félórányira, a Pápai Német-Magyar Kollégium kápolnájában éppen 40 éve, 1981. március 27-én tette meleg kezeit a fejemre Helmut Krätzl bécsi segédpüspök és lettem-maradtam diakónus. Ajándék és sors! Most már igazán testvérek vagyunk Árpival, az Úr szolgálatában. Valóban az Egyház csodája ez a testvériség, mert a tizenhárom közt még további kettőt is találok, a horvát Lukát és a vietnámi Vincenzót, akik nem is oly régen a házunkban végezték kétéves vatikáni rádiós magisztérium gyakorlatukat.

A szentmise után tizenhárom kis emberkupac alakul ki, a frissen felszenteltek szorosabban vett alkalmi családjai. A helybéli Nevelős Gáborral és két másik római magyar teológussal együtt már öten vagyunk a „Jancsó család”, öleljük is egymást, becsületesen.

S ki is Árpi? Egy mosolygó szemű fiatalember, akinek tele a szíve örömmel és hálával. Ez látszódik, de mondja is, én pedig hiszem. Érettebb fajta hivatás, idő érlelte ember: 35 éves. Budapesten, annak közepén, a szorosan vett Belvárosban, a Szent István-bazilika plébániáján nőtt fel. Érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán történelem és esztétika szakon szerzett diplomát. Tíz éve, 2011-ben lépett be a Jézus Társaságába. Kétéves noviciátusa után Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen további filozófiai tanulmányokat folytatott, majd három évet a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban tanítással töltött. 2018-tól ismét Rómában van, a Gesù-kollégium tagja és most teológiai tanulmányait végzi.

Itt vagyok! Küldj engem! – szól a készséges jelentkezés Isten Szavának hirdetésére és Isten Szeretetének szétosztására. Árpi, veled együtt örülünk, és köszönünk téged az Úrnak és az igazi családodnak!

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »