Földrengés: eltemették az amatricei áldozatokat

Gyászszertartás keretében, az olasz állam- és kormányfő, valamint a pápát képviselő érsek jelenlétében vettek végső búcsút kedden a közép-olaszországi földrengés 292 halálos áldozatának egy részétől Amatricében, a katasztrófa által egyik legsúlyosabban érintett településen.

Az állami szertartást eredetileg a közeli nagyobb város, Rieti repülőterén akarták megtartani, de a hozzátartozók tiltakozása miatt a kormány engedett, és a romba dőlt kisváros egyik sportpályáján rendezték a ceremóniát. Ezen a helyen rendeztek be önkéntesek ideiglenes sátortábort a fedél nélkül maradottaknak.

A múlt szerdán bekövetkezett, 6,2-es erősségű földrengés miatt 292-en vesztették életüket Amatricében és a környék több más településén. Közülük harmincöttől szombaton a megyeszékhely Ascoli Piceno sportcsarnokában vettek végső búcsút. Amatricében csak 37 koporsó volt a szertartáson, a többi holttestet Rietiben temették el, más áldozatok maradványait Rómába szállították, elsősorban azokét, akik a fővárosból utaztak Amatricébe nyaralni.

A romba dőlt kisvárosban tartott ceremónián részt vett Sergio Mattarella olasz államfő és Matteo Renzi miniszterelnök, az áldozatok hozzátartozóin, barátain és ismerősein kívül jelen voltak önkéntesek, a mentőalakulatok tagjai, helyi közigazgatási tisztségviselők, akárcsak számos más olasz állampolgár, aki szolidaritását kifejezve utazott az Olaszország távolabbi pontjairól a tragédia helyszínére.

A gyászmisét Domenico Pompili, Rieti város püspöke mutatta be, Konrad Krajewski érsek, vatikáni főalamizsnás koncelebrált, aki sokszor képviseli a pápát, jelezve, hogy a katolikus egyházfő közel áll a gyászolókhoz. Ferenc pápa azt ígérte, hogy hamarosan felkeresi a földrengés sújtotta vidéket.

Bűnvádi eljárás indult

Pompili püspök szentbeszédét nem korlátozta a hozzátartozók vigasztalására, hanem éles hangú bírálatot is hangoztatott. Kikelt azok ellen, akik szerinte felelősek a földrengésbiztosnak korántsem bizonyult épületek leomlásáért.

A földrengés térségében levő Rieti és Ascoli Piceno ügyészsége bűnvádi eljárást indított az utóbbi években épített vagy régebbi, de földrengésbiztossá tett, mégis összeomló épületeknél felmerülő mulasztások kiderítésére.

„Tégláról téglára fogjuk teljesen újjáépíteni Amatricét” – ezekkel a szavakkal vigasztalta a gyászoló hozzátartozókat a temetési szertartás után Renzi kormányfő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »