Földes Tamás: ez a legfontosabb díj egy színész életében

Földes Tamás: ez a legfontosabb díj egy színész életében

Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház színművésze a napokban elnyert Kaszás Attila-díjról, a szakmai elismerés névadójához fűződő kapcsolatáról és új szerepeiről is beszélt az InfoRádióban.

Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház színművésze kapta idén a kiemelkedő művészi teljesítményért és közösségépítő munkáért járó Kaszás Attila-díjat. A másik két jelölt Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház és Vlahovics Edit, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze volt.

“A pályafutásom úgy alakult, hogy soha nem voltam díjakkal elhalmozva. Aztán ennyi idősen már azt is mondtam magamnak, hogy nem baj, ez, szépen csinálom a dolgomat, és esténként ott a közönség és szeret, mert tapsolnak és úgy néz ki, hogy talán szeretik, amit csinálok.

Ehhez képest most, hogy megkaptam a Kaszás Attila díjat, úgy gondolom, talán ez a legfontosabb díj egy színész életében”

Hírdetés

– mondta az InfoRádióban Földes Tamás. Úgy vélte azért, mert kell hozzá a kollégák szeretete, elismerése, megbecsülése mellett a közönség szeretete és elismerése is, ezért egy teljesen komplex díj. “Kimondhatatlanul boldog vagyok” – tette hozzá a művész.

Felidézte, hogy főiskolás korában kapta meg Jean Valjean szerepét A nyomorultak című musicalben, akkor játszott először együtt az Enjolras szerepét alakító Kaszás Attilával, majd később még jó párszor volt alkalom a közös munkára a Rockszínházban.

“Nem voltunk soha nagyon közeli barátságban, nem voltak nagyon-nagy beszélgetéseink. Én csak azt láttam, hogy itt van egészen kivételes tehetségű ember, és nagyon fontos, hogy ember, mert azon kívül, hogy elképesztően tehetséges volt, valami olyan aura volt körülötte, úgy tudott létezni, hogy olyan szereret volt benne, és annyira megnyugtató volt a közelében lenni, vagy akár csak pár szót beszélni vele arról, hogy mit gondol ez vagy az jó vagy nem jó. Akkor még fiatal színész voltam, még nem is végeztem a főiskolán, és csak a szeretetet és segítséget kaptam tőle”- mondta Földes Tamás. Szerinte ez alapvetően meghatározta aztán azt, hogyan áll hozzá az emberséghez.

A pandémia előtt épp egy nappal volt a Tajtékos dalok bemutatója az Operettszínházban, ami Boris Vian életéről szól, a közönség legutóbb ebben a darabban láthatta a művészt. A soron következő bemutatók között említette Földes Tamás, hogy októberben lesz a Marica grófnő premierje, és utána következik a Nine című musical. “Ezen kívül még a Karinthy Színházban játszom, az Ördög című előadásban a címszerepet, és forgatok is most az RTL Klubban” – tette hozzá a művész.

Nyitókép: Budapesti Operettszínház

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »