Fokozódó elnyomás: életfogytiglant is kaphat Szőcs Zoltán

Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke írásbeli kérdést intézett Szijjártó Péter külügyminiszterhez Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a koncepciós eljárás alá vont Beke István és Szőcs Zoltán fogvatartásával kapcsolatban maradéktalanul érvényesülhessenek a nemzetközi egyezmények és előírások? címmel.

Mint az köztudott, Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi elnöke hónapok óta büntetőeljárás hatálya alatt, letartóztatásban van. A székely fiatalok ügyében Lázár János a 33. Kormányinfón kijelentette, hogy Beke István letartóztatásával kapcsolatban felmerül a koncepciós eljárás gyanúja, a magyar kormány ezért mindent meg fog tenni, hogy beavatkozzon és megvédje a férfit. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig a Nemzeti összetartozás bizottságának március 8-i ülésén ismertette, hogy a magyar kormány részletes tájékoztatást kért a román hatóságoktól, de ennek azok a mai napig nem tettek eleget, így a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi elnökét és a szervezet kézdivásárhelyi vezetőjét továbbra is bizonyítékok nélkül tartják előzetes letartóztatásban. 

A Jobbik többször nyilvánosan kifejtette, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kormányt az elszakított területek magyarságának megőrzésére irányuló törekvéseiben, amelyet egyébként az Alaptörvény D) cikke tételesen is kötelezettségként említ.

Sneider Tamás beadványában az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltak megsértését említi, lévén az Egyezmény 3. cikke szerint „senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”, ugyanakkor a Bukaresti Központi Fogda (Arestul Central Bucuresti) 4-es kerületében tarthatatlan börtönviszonyok között vannak elhelyezve Bekéék. A cellák túlzsúfoltak, és azokban egyikük esetében pusztán egy függönnyel van elválasztva az árnyékszék, a másik cellában azonban még függönyre sem futotta.

Az Egyezmény, de más a kínzás és embertelen bánásmód elleni nemzetközi egyezmények mind azt a szellemiséget képviselik, amely szerint a jogerősen elítéltek is emberek, és őket is megilletik az alapvető jogok. Szőcsék esetében a román hatóságok az eltelt hónapok alatt semmiféle bizonyítékot nem tudtak felmutatni, így önmagában a fogvatartás ténye is aggályos lenne – fogalmaz Sneider, hozzátéve, hogy azárkák cigarettafüstösek, a két fiatalembert ugyanis – bár egyikük sem dohányzik – cigarettázó személyekkel zárták össze.

Beke testén a jobbikos honatya értesülései szerint kiütések jelentek meg, ám egy teljes hétig nem látta orvos, 

Szijjártó Péter válaszában foglaltak szerint “a magyar állam cselekvési kerete Románia vonatkozásában igen szűkös”, továbbá “az előzetes letartóztatást román állampolgárok ellen foganatosították” (ezzel vajon mire kívánt utalni a miniszter? – a szerk.).

“Kérem, engedje meg azt is, hogy ezúton mondjak köszönetet Önnek az ügy figyelemmel kíséréséért”

– zárul a miniszter válasza.
 

Sneider Tamás egy Facebook-bejegyzésben reagált:

SAJNÁLOM – Szijjártó Péter külügyminiszter hozzám intézett irományában köszönetet mondott az ún. Székely-terrorvád ügyének figyelemmel kíséréséért. Egy pillanatra már azt hittem, lemaradtam valamiről, a srácok pedig szabadlábon vannak. Ünneprontó leszek, de hasonló gesztust nem tudok tenni a magyar külügy felé, lévén az előzetesben lévő fiatalokat nemhogy szabadlábra nem engedték, de a vádat is súlyosbították velük szemben. A magyar kormánynál pedig jelenleg az Amerikai Románok Egyesülete is határozottabban tiltakozik a koncepciós jellegű eljárás miatt.

Megkeresésünkre a jobbikos politikus annyit közölt, hogy a miniszteri válasz hemzseg a pontatlanságoktól. Ez, valamint az a tény, hogy a székely fiatalok elleni vádat módosították – Szőcs Zoltán akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető -, egyértelműen mutatja, nagyobb fokozatba kell kapcsolnia a magyar államnak. Ennek előmozdítása érdekében, várhatóan a holnapi nap Sneider újabb megkeresést intéz a kormány felé.

A közelmúltban Almási Lajos készített egy felkavaró hangulatú filmelőzetest, amely a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ), dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzetközi jogász és dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő által vezetett csoport idén márciusban Erdélyben teljesített jogi monitorozó útján készült:

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »