Fokozódik az iszlámellenesség Németországban

Fokozódik az iszlámellenesség Németországban

Jelentősen nőtt az iszlámellenesség a német lakosság körében egy szerdán nyilvánosságra hozott tanulmány szerint, miután a tavalyi évben több mint egymillió, nagyrészt muszlim menedékkérő érkezett az országba.

A 2420 ember megkérdezésével készült felmérés minden második válaszadója azt állította, hogy néha külföldinek érzi magát a saját országában a sok muszlim miatt. 2009-ben még csak a németek 30,2 százalék gondolta így, míg 2014-ben 43 százalék volt ez az arány.

Szintén nőtt azoknak az aránya, akik szerint meg kellene tiltani a muszlimoknak, hogy Németországba jöjjenek: jelenleg a válaszadók valamivel több mint 40 százaléka vallja ezt a nézetet, míg 2009-ben 20 százalék körüli volt az arányuk.

Németország jelenleg csaknem négymillió muszlimnak ad otthont, ők a teljes lakosság körülbelül öt százalékát teszik ki. A régebb óta itt élő, jelentős török kisebbség mellett az iszlám világban zajló konfliktusok elől elmenekült szíriaiak, irakiak és afgánok keresik a boldogulást az országban.

A migránsválsággal együtt járó problémák az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt malmára hajtották a vizet. Az AfD az iszlámot inkompatibilisnek tartja a német alkotmánnyal, és betiltaná a minareteket, illetve a burka viselését.

A jelenlegi felmérés szerint az AfD hívei értettek egyet leggyakrabban azzal, hogy az újonnan érkező muszlimokat ki kellene tiltani Németországból, míg a zöld párt szavazói érezték a legritkábban idegennek magukat a muszlimok miatt saját hazájukban.

A közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a romaellenesség is nőtt a németek körében. A megkérdezettek csaknem 60 százaléka vélte úgy, hogy a roma népcsoport hajlamos a bűncselekmények elkövetésére.

A tanulmányt a Lipcsei Egyetem kutatói készítették a Heinrich Böll, a Rosa Luxemburg és az Otto Brenner Alapítvánnyal együttműködésben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »