Fogyatkoznak a germánok, de az antiszemitizmus virulens Németországban

Fogyatkoznak a germánok, de az antiszemitizmus virulens Németországban

„Az antiszemitizmus nemcsak a németek korábbi nemzedékeinek szégyene, hanem a jelenkori német társadalom problémája” – fejtegette Bärbel Bas, a Bundestag elnöke Auschwitz-Birkenau szovjetek általi elfoglalásának 77. évfordulóján.

A legfőbb német közjogi méltóságok és az izraeli parlament (Kneszet) elnökének részvételével tartott emlékülésen a Bundestag elnöke a német társadalom „átalakulásáról” elmélkedve, a népességcserés gyarmatosítást lényegében beismerve, de nem elítélve aláhúzta, hogy a „lakosság egyre nagyobb részének nincsenek német felmenői, és ezeknek az embereknek a huszadik századi borzalmak német történelme nem a saját történelmük”.

Szerinte ez még fontosabbá teszi az iskolák, emlékhelyek és múzeumok munkáját. Véleménye szerint ugyanakkor az emlékezés és a történelem ismerete önmagában „nem ad védettséget az ordas eszmékkel szemben”. Ezt abból vezette le, hogy a német lakosság egyharmada úgy gondolja, hogy a zsidók a kelleténél nagyobb befolyással rendelkeznek.

„A többséget ugyan nem sikerült gyűlölködésre uszítani és elszakítani a demokráciától, de az antiszemitizmus köztünk van, a jobboldali szélsőségesek, a revizionisták és a nacionalisták választási sikerei pedig azt mutatják, hogy legfőbb ideje cselekedni” – mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus.

Hangsúlyozta, hogy „több bátorságot kell venni az intoleranciához, megértés és türelem nélkül kell fellépni az embergyűlölettel, antiszemitizmussal és rasszizmussal szemben. A demokrácia nem viseli az örökkévalóság pecsétjét, hanem olyan polgároktól függ, akik értékelik és élettel töltik meg” – tette hozzá Bärbel Bas.

Miki Levy, a Kneszet elnöke a német-izraeli barátságról szólva kifejtette, hogy „mindkét nemzetnek sikerült kiemelkednie egy történelmi traumából, és az európai zsidók holokausztjának örökkévalóságig élő szörnyű emlékéből pedig erőt merítenek a közös értékeken és álmokon, a demokrácián és a szabadságon nyugvó jövő építéséhez”.

Hírdetés

A Kneszet elnöke köszönetet mondott az előző német kancellárnak, Angela Merkelnek a két ország kapcsolatának „elmélyítéséért”. Hozzátette: Izrael állam számít Merkel utódjára, Olaf Scholzra, és tudja, hogy az új kancellár folytatja ezt a sokéves „hagyományt”.

A Bundestagban 26. alkalommal tartottak emlékülést a „náci diktatúra áldozatainak” tiszteletére. Az 1996 óta kialakult „hagyományoknak” megfelelően az emlékülésen egy túlélő is beszédet mondott.

Ezúttal az 1934-ben Kippenheimben született Inge Auerbacher volt ez a személy. Mint mondta, kisgyerekként „a borzalom és a gyűlölet” világában élt, és koncentrációs táborba hurcolták. Kiemelte, hogy már 75 éve New Yorkban él, „mégis mindenre emlékszik a hazájában elszenvedett gyötrelmekből, amelyek forrása, a zsidókkal szembeni gyűlölet rákos daganata ismét burjánzik sok országban, így Németországban is. Ezt a betegséget le kell győzni, minél hamarabb” – követelte Inge Auerbacher.

Az auschwitzi koncentrációs tábort 1945. január 27-én foglalták el szovjet Vörös Hadsereg katonái, ezért az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a „holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává” nyilvánította.

Az egyhangúlag elfogadott ENSZ-határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a „hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét”.

***

Borítókép: dologtalan újnémetek (arabok és négerek) – és néhány őshonos – ücsörögnek és múlatják az időt a berlini holokausztemlékmű betonkövein, nem törődve a helyszín „szakralitásával”.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »