Fogyatékkal élők Ki mit tudja. Különleges ragyogás a világot jelentő deszkákon – KÉPEKKEL

Fogyatékkal élők Ki mit tudja. Különleges ragyogás a világot jelentő deszkákon – KÉPEKKEL

A fogyatékkal élők világnapja alkalmából Ki mit tud vetélkedőt rendezett Galántán a Konrádko Polgári Társulás. Az értelmileg akadályozottak és más fogyatékkal élők részére megszervezett vetélkedőn a mátyusföldi és csallóközi fiatalok mutatták be saját kis világuk örömeit és bánatait a vers, a próza, a zene és a tánc eszközén keresztül.

A nagyfödémesi Konrádko Társulás célja ezzel a vetélkedővel lehetőséget adni értelmileg akadályozottsággal és más fogyatékossággal élők tehetségének bemutatására – magyarázta Szlezák Erika, a társulás elnöke, aki értelmileg akadályozott gyermek édesanyjaként maga is jól átlátja az élet örömeit, nehézségeit és kihívásait. Intézményenként legfeljebb öt, tizenkét évnél idősebb előadó, fellépő jelentkezését várták. A három-négy perces előadások érintették az ének, a hangszerjáték, a tánc és a vers-, valamint a prózamondás kategóriákat.

A fogyatékkal élő ifjú tehetségek teljes átéléssel, katartikus élményt biztosítva adták elő a maguk kis produkcióját.

A galántai kultúrház esztrádtermében megrendezésre kerülő Ki mit tud-ra tizenkilencen jelentkeztek be.

Slezák Erika kifejtette, úgy szervezték meg a fesztivált, hogy minden ötödik előadó után tudjanak egy kis szünetet tartani, amikor a zsűri értékelni tudott. A szünetekben Szeredy Krisztina, operettprimadonna, a Ki mit tud fővédnöke, a zsűri elnöke adott elő saját kis dalbetéteket, táncos produkciókat.

Az operettprimadonna meglepetten árulta el, nem számított arra, hogy a fogyatékkal élő vagy sérült fiatalok táncra is perdülnek vele a rögtönzött kis színpadon. A program szerinte nagyon színes volt, komoly zongorajátékokat, verseket, prózákat, monológokat hallottak.

Hírdetés

– Egy fiatalember olyan hangulatot teremtett, mintha a Mount Everest csúcsán lettem volna. Istenről beszélt egy versben. És én akkor valóban közel éreztem magam Istenhez, nagyon meghatódtam. – értékelt a művésznő. Kifejtette,

nem volt könnyű feladatuk a zsűriben, mindenképpen olyan dolgokat akartak mondani, amelyekkel örömet lehet okozni, negatív kritikát semmiképpen nem akartak megfogalmazni, de nem is kellett, mert minden versenyzőben ott volt a természetes csillogás, a saját kis világuk ragyogása.

– Valószínű, hogy ez a kifejezésmód ezeknek az emberkéknek, ezeknek a gyerekeknek, idősebbeknek a mindenséget jelenti. Nekik természetes a saját világuk, ezen a Ki mit tud-on mi voltunk a „mások”- mondta el Szeredy Krisztina, aki úgy érzi, sokáig tud még élni majd abból a lelki töltődésből, amelyet ezektől a sérült fiataloktól kapott.

 A dunaszerdahelyi Plavucha Márk előadó énekkel és versmondással szórakoztatta a közönséget. József Attila Isten című versét először adta elő zenei aláfestéssel. Nagyon jól érezte magát a produkció közben, de mint mondta, el is fáradt kissé. Márk egyébként gyakori vendége különféle előadóesteknek, nótás szerepléseknek, szívesen énekel, versel bárkinek, aki megkéri rá. Édesanyja, Plavucha Lívia elárulja, sikerült egy saját hanghordozót is kiadatni Márk énekszámaiból,

a fiú gyorsan tanul, könnyen lehet vele dolgozni, a Ki mit tudos produkcióját is pár nap alatt tanulta meg a zenei aláfestéssel szinkronba mondani.

Szlezák Erika még elárulta, siettek gyorsan megtartani a rendezvényt, habár a fogyatékkal élők világnapja csak december elején van. A Covid rendelkezések azonban nehezen engednek, ez így volt biztosabb – magyarázta a Konrádko társulás elnöke.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »