Fogy a levegő a Kúria vezetője körül

A Kúria polgári kollégiumvezetőjének lemondását követelik bírók azután, hogy Wellmann György voltaképpen elnézést kért a bankszövetségtől egy kúriai ítélet miatt. A főbíró levele miatt először ügyvédek csoportja fordult a köztársasági elnökhöz és a Kúria elnökéhez. Tegnap Áder János hivatala közölte, hogy az államfőnek nincs hatásköre fellépni, a legfőbb bírói testület pedig hallgat az ügyben.

„Szükségesnek és elkerülhetetlennek tartjuk a jogfogyasztó polgárokat arcul csapó Wellmann György lemondását a Kúria polgári kollégiumvezetői tisztségéről.” Ezt írta tegnapi közleményében az Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fóruma, miután a legfőbb bírói testület kollégiumvezetője a múlt héten lényegében bocsánatot kért a bankszövetségtől egy, a Kúrián született ítélet miatt, amit töröltetett a bírósági honlapról. A közlemény alapján tehát ügyvédek után már bírók is követelik Wellmann távozását.

A Szepesházi Péter és Ravasz László bírók által alapított mozgalom az Országos Bírói Tanácshoz is fordult az ügyben. Azt kérték, hogy a szervezet határozatban foglaljon állást a hatalommegosztás és a bírói pártatlanság, a bírósági igazgatás átláthatósága, a jogfogyasztó polgárok tiszteletben tartása és Wellmann György lemondása mellett. Lapunk értesülései szerint nevük elhallgatása mellett számtalan bíró üdvözli a szervezet fellépését a főbíróval szemben.

A kollégiumvezető felelősségre vonását először jogászok egy csoportja kezdeményezte hétfőn a köztársasági elnöknél. Az ügyvédek az Áder Jánosnál szorgalmazott fegyelmi eljárás mellett a Kúria elnökét is megkeresték. Darák Pétert arra kérték, hogy az ügy kivizsgálásáig függessze fel tisztségéből a kollégiumvezetőt. Lapunk a hét végi számában ismertette a hatalmas port kavaró levelet, amelyben Wellmann György kollégiumvezető azt írta a Magyar Bankszövetség vezetőinek, hogy az általuk kifogásolt, a Kúria saját tanácsa által hozott ítéletet nem tartja irányadónak a bíróság. Mint írta, intézkedésére – az adósoknak kedvező – határozat már nem szerepel a bírói testület honlapján, mert szerinte az ellentétes a bíróság korábban hozott jogegységi határozatával. A főbíró egyben tulajdonképpen megkövette a bankszövetség tisztségviselőit, s megígérte, hogy az a tanács, amelyik a szóban forgó ítéletet hozta, a jövőben igazodni fog a Kúria ítélkezési gyakorlatához.

A függetlenség ellen?

Az Áder Jánoshoz fordult ügyvédek szerint Wellmann levele elfogadhatatlan, s egyértelműen az igazságszolgáltatás rendszerébe vetett bizalmat rendíti meg. A több ezer ügyfelet képviselő hét ügyvéd a beadványában azt írta az államfőnek, hogy a Kúria kollégiumvezetőjének írásából az látszik, nem hajlandó elfogadni, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvényeknek vannak alárendelve, ítélkezésükben nem utasíthatók. A beadványra tegnap reagált az elnöki hivatal, kiderült, hogy a köztársasági elnök nem foglalkozik az üggyel. Áder János hivatala ugyanis a jogászokkal ellentétes álláspontot képvisel, szerintük az Alaptörvény és a jogszabályok alapján a köztársasági elnöknek a bírói fegyelmi eljárásban nincs kezdeményezési joga.

A Kúria közben továbbra sem reagál érdemben az ügyre. A szervezet mindössze egy néhány soros választ küldött megkeresésünkre, amelyben lényegében elhatárolódtak Wellmann Györgytől. Azt írták, a levél nincs hatással a kialakult ítélkezési gyakorlatra és a folyamatban lévő konkrét ügyekre sem. A Magyar Nemzet Darák Pétertől, Kúria elnökétől és Wellmann Györgytől is interjút kért a témában, ám megkeresésünkre nem reagáltak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »