Fődíjat nyertek környezetbarát fecskefészkükkel a királyhelmeci gimnazisták

Fődíjat nyertek környezetbarát fecskefészkükkel a királyhelmeci gimnazisták

A királyhelmeci gimnázium csapata lett a Social Innovation Relay (SIR) verseny idei országos fordulójának győztese a kézzel készített, környezetbarát fecskefészekkel. A királyhelmeci gimnazisták képviselik majd Szlovákiát a nemzetközi verseny döntőjében, június végén – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Daniela Tomášková, a projektben résztvevő NN Slovensko képviseletében.

A NestBnB versenyen nyertes diákvállalkozás kizárólag természetes anyagokból – gipszből, fűrészporból, vízből és sárból – gyárt fecskefészkeket. „Az ötletünk egyedülálló abban a tekintetben, hogy a termékben van kereskedelmi potenciál, és egyben a környezetnek és a fecskéknek is segítünk” – mondták a díjnyertes csapat tagjai.

A zsűri azt is értékelte, hogy a termék már forgalomban van. „

– mondta Viktor Brezina, a csapat tagja. Amellett, hogy vállalkozói tapasztalatokat szerezhetnek, a diákok nagyon élvezik a csapatmunkát, és remélik, hogy együtt sikeresek lesznek a nemzetközi verseny döntőjében is. A kassai diákok csapatának nyomdokaiba szeretnének lépni, akik győztek a világversenyen.

Hírdetés

Az idei versenybe összesen 250 ötlettel neveztek be a diákok az ország minden részéből, a tíz legsikeresebb csapat jutott be az országos fordulóba.

A második helyezett a liptószentmiklósi Groweco diákvállalkozás lett, amely kávéból és egyéb konyhai hulladékból ökológiai műtrágyát állít elő. A harmadik helyet a námesztói Zverochov szerezte meg.

Az országos döntő sikeres résztvevőit felvételi vizsga nélkül felveszik a pozsonyi Nemzeti Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karára. Eva Pongrácz, az egyetem szociális fejlesztési katedrájának vezetője, a zsűri tagja a projektek értékelése során kiemelte, hogy a diákok a gyakorlatban mutatták meg, hogyan lehet úgy vállalkozni és úgy élni, hogy közben elősegítik a pozitív társadalmi változásokat is.

Szlovákiában a Junior Achievement Slovakia civil szervezet koordinálja a SIR projektet.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »