Figyelemmel leszünk kísérve!

Figyelemmel leszünk kísérve!

No, fene! Végre ezt is megértük mi, erdélyi magyarok, hogy Washington figyelemmel fog kísérni bennünket! Nem akarok senkit kiábrándítani, de még mielőtt repesni kezdenénk az örömtől, visszafogottabban ünnepeljünk, hogy csalódásunk kíméletesebb legyen.

Az természetesen mindenképpen humánus és megtisztelő cselekedet volt az Amerikai Egyesült Államokbeli bukaresti nagykövettől, hogy többször is felkereste Székelyföldet. Ahogy Hans Klemm úr megjegyzi, szép emberek vagyunk, csodálatos a környezetünk és az önigazgatásra törekszünk, mivel lévén vagyunk hetvenöt százalékos többségben! Ezek hízelgő szavak úgy, hogy talán meg is kellene legyünk hatódva, hogy egy ilyen nagy világhatalom, ilyen dicsérő megállapításokat tesz ránk, egy maroknyi népre, nemzetrészre, kik már egy évszázada megaláztatások elszenvedői!

Kijelentéséből, amit címnek is felhasználtam, azt lehet értelmezni, mintha idáig titok lett volna az a bánásmód, amibe minket a román állam részesített és jelenleg is részesít! De végre rájöttek a nagyok a valóságra és ezután minden másképpen lesz!

Igen, de szinte száz éve nyílt titok, hogy Románia nem tartja be trianoni elkötelezettségeit, amit a világ előtt vállalt és mindenféle aljas módszereket bevet a kisebbségi nemzetrészek elsorvasztására, asszimilálására!

Lassan száz éve tehát, hogy a demokrácia őre, hirdetője és terjesztőjeként tetszelgő Washington évenként elmondatja nagyköveteivel, politikusaival a bűvös ígéretet: „Rajtatok a szemünk, figyelemmel kísérünk benneteket!” Ezeket a bíztatásokat én magam is hallottam egy párszor Tom Lantos úr szájából!

Úgy néz ki, hiába kísérnek figyelemmel a derék államokbeli vezetők, mert az erdélyi magyarság sorsa nemhogy javulna, hanem egyre rosszabbá válik!

Ez a furcsa jelenség eszembe juttat egy viccet, amely tán meg is történhetett, mert történetekből fakadnak a viccek:
Az öreg cigány véres orrát törölgeti egy utcasarkon. Arra megy a fia, meglátja az apját és elönti a szalmaláng-harag.
– Mi történt veled apám?
– Megpofoztak fiam, ártatlanul! – panaszkodik sírva.
– Ki tette ezt veled, mert ellátom a baját?
– Ez és ez fiam, ketten voltak, fiatalok és erősek!
– Na, majd adok én nekik azt az ilyen, olyan adtáját! – fenyegetőzik a purgyé. – Megyek, előhozom őket!
– Nem kell, amott jönnek!
Nekik ugrik a fiú nagy garral és kiált rájuk, hogy majd megijeszti őket.
– Ti vertétek meg apámat?
– Mi hát!
– Aztán miért?
– Mert járt a szája és máskor is kap, ha jár!
– Azt próbáld meg, ha mered, mert én őt halálig megvédem!
Kíméletlenül csattan a pofon az öreg cigány arcán, jajgat szegény, de mit tehetne egyebet, mert a fia sem ugrik védelmére, inkább kiabál a támadókra.
– Te megütötted apámat?
– Meg hát!
– Na, még egyszer nem mered megütni, mert akkor tényleg megadom a jussotokat!
Újabb pofon csattan ezúttal a másik adja, jajgat szerencsétlen cigány és amikor a sokadikat kapja, de védelem helyett a fia csak a támadókat bíztatja, sírva könyörög.
– Ebből a fajta védelemből elég legyen már fiam, amíg ronggyá vereted a képemet!

Valahogy így vagyunk mi az önök megfigyelésével, védelmével, Nagykövet úr, mert amikor önök szóvá teszik a dolgot ejnye-bejnye módon, minden komolyabb intézkedés nélkül, ők egyet szorítanak a torkunkon ahelyett, hogy lazítanának!

Ezért hát én személy szerint arra kérem önöket, hogy a beígért megfigyelés, védelem helyett vagy ne tegyenek semmit, vagy segítségünkre legyenek ténylegesen, nekünk, erdélyi magyaroknak, hogy megteremtsük magunknak az önrendelkezést. Ez, ami demokratikus európai gyakorlat és ez, ami megment az asszimilációtól bennünket!

Kedves Hans Klemm úr, sajnos kevés a valószínűsége annak, hogy ön írásommal megismerkedjen, de ha valamilyen csoda folytán mégis tudomást szerez róla, biztosíthatom a következőkről: az erdélyi magyar emberek nemcsak szépek lesznek, ha sikerül önmagunkat megvédeni és vezetni, hanem sokkal elégedettebbek, mosolygósak, telve jövőbevetett hitükkel!

Sebők Mihály


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »