Figyelem! Új szabályok alapján utalják kórházba a koronavírusos betegeket

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter elfogadott egy rendeletet, amely értelmében a nem súlyos tünetekkel rendelkező Covid-29 fertőzötteket nem fogják beutalni a kórházakba. Annak érdekében pedig, hogy a kórházaknál megakadályozzák a tumultusok kialakulását, gyorsteszteket fognak elvégezni a betegeken, aki pedig kigyógyult a vírusból, azt három hónapig nem fogják újratesztelni.

Az otthoni megfigyelés alatt levő betegeket 14 nap után fogják gyógyultnak nyilvánítani az első pozitív teszttől számítva. Második tesztet már nem is fognak végezni rajtuk, folytathatják az életüket, de még 10 napig kötelezően mindenhol maszkot kell viselniük.

Ezeket a betegeket csak akkor veszik fel kórházakba, ha egészségi állapotuk romlik, vagy ha a betegség súlyosbodásának kockázati tényezői vannak. Az otthoni megfigyelés alatt levőket nem fogják laboratóriumi analízissel vagy tüdőröntgennel vizsgálni.

A 14 nap eltelte után ha valaki vissza akar menni a munkahelyére, nem lesz szükséges ehhez epidemiológiai igazolás és negatív covid-teszt sem.

A következő 90 napban csak akkor végeznek el tesztet a betegségen már átesett embereken, ha súlyos immunszupresszióval küszködnek, vagy akiknek egyértelmű és súlyos tünetei vannak. Amennyiben valakinél mégis megtörténik az újabb teszt elvégzése, és az pozitív lesz, akkor azt nem új fertőzöttként fogják nyilván tartani, kivéve ha a fent említett tünetek állnak fenn.

A kórházak bejáratainál gyorstesztekkel fogják vizsgálni a betegeket, amennyiben valakinél kimutatják a vírust, azonnal elkülönítik. Ezzel a minisztérium azt szeretné meggátolni, hogy a felgyűlt tömegben terjedjen a fertőzés. Azokat tesztelik le csak jelenleg, akiknek valamilyen koronavírusos fertőzésre utaló tünetük van.

A gyorsteszt eredményére várva a páciens otthoni elkülönítésbe kerül. Ilyenkor a betegnek értesítenie kell a családorvosát a szituációról, és arról is, hogy hol tartózkodik elkülönítésben. A családorvosnak kell aztán figyelemmel követnie a páciens tüneteinek alakulását, és az egészségügyi hatóságok felé le kell jelentenie ezt egy űrlapon keresztül.

Így néz ki egy űrlap, amin a háziorvosoknak le kell jelenteni a beteg állapotát.Így néz ki egy űrlap, amin a háziorvosoknak le kell jelenteni a beteg állapotát.

Hírdetés

A miniszteri rendelet tartalmazza az űrlap mintáját is. A háziorvosok a páciensekkel való konzultálások után három kategóriába sorolják a betegeket:

A: könnyű tünetekkel rendelkező, vagy tünetmentes betegek. Ők elkülöníthetik magukat otthon vagy egy választott lakhelyen. Velük naponta beszél majd a családorvos, és nyomon követi az állapotukat. 14 nap után elhagyhatják a karantént, de kötelesek otthon és munkahelyen maszkot viselni, és betartani a társadalmi távolságtartást 10 napon keresztül.

B: a tünettel rendelkező, veszélyeztetett szituációban levő páciensek. Őket a családorvos a metőszolgálat segítségével kórházba szállítatja. Itt klinikai vizsgálatoknak, laboratóriumi teszteknek és tüdőröntgennek vetik alá őket, esetleg tomográfiai vizsgálatot végeznek rajtuk. Mindezt a páciens internálása nélkül is elvégezhetik.

C: A közepes vagy súlyos tünetekkel rendelkező betegeket olyan egészségügyi intézményekbe utalják, amelyek már covid-kórházaknak vannak kijelölve, és ahol van intenzív terápiás ágy.

A betegeket a családorvosok fogják gyógyultnak nyilvánítani a napi adatok alapján. A gyógyulást is le kell közvetíteni a megyei egészségügyi hatóságoknak. Ezeknek aztán 24 óra alatt be kell vezetni az országos koronavírus-adatbázisba. Azokat a betegeket, akiknek nincs családorvosuk, a megyei egészségügyi hatóságok fogják monitorizálni.

A rendelet meghatározza azt is, miszerint fogják beinternálni a betegeket, illetve mikortól engedhetőek ki a kórházból: a tünettel rendelkező betegek akár 10 nap előtt is elhagyhatják az intézményt, ha már 72 órája nem produkáltak tünetet, Ilyenkor otthoni elkülönítésbe kell vonulniuk, amíg el nem telik a 14 nap, és nem kell még egy tesztet végezni rajtuk. A dialízist igénylő, vesebetegségben szenvedő a kontroll teszt alapján pozitív betegek akár 14 napig is kórházban tarthatók a dialízishez való hozzáférés biztosítása érdekében.

Akik súlyosnak mondható tünetekkel kerülnek kórházba, olyan intézményekben lesznek elhelyezve, ahol van intenzív terápiás osztály. Ők legalább 14 napot fognak bent tölteni, és csak akkor engedhetők ki, ha már 72 órája nem jelentkezett náluk láz vagy más tünet. Ilyenkor elvégeznek rajtuk egy új PCR-tesztet, viszont esetükben a koronavírus szövődményeit is ki kell alaposan vizsgálni, és továbbra is a háziorvosok lesznek kötelesek nyomon követni őket. A családorvosoknak amúgy minden nyomon követett eset után 105 lejt folyósítanak a rendelet értelmében. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »