Figyelem, megváltoznak a szabadságra vonatkozó szabályok

Figyelem, megváltoznak a szabadságra vonatkozó szabályok

A szülői szabadság is változhat egy törvénymódosításnak köszönhetően.

A parlament honlapján megjelent a törvényjavaslat, mely várhatóan december elején kerülhet az Országgyűlés elé. Ennek alapján duplájára nő az apanapok száma, ami így

  • két hónapon belül tíz alkalom lesz,
  • míg a gyermek hároméves koráig 44 napnyi szülői szabadság jár majd,
  • akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb öt munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól.
  • Az Index azt írja, a Munka törvénykönyve alapján mindenkinek jár a garantált alapszabadság, ami jelenleg húsz munkanapot jelent. Ehhez olyan pótszabadságok járulnak, mint

    • az életkor alapján járó pótszabadság, ami legfeljebb tíz munkanap,
    • a gyermekek 16 éves koráig járó pótszabadság, ami gyermekenként két, de egy évben legfeljebb hét munkanap,
    • a fogyatékossággal élő gyerekek után plusz két nap,
    • a sugárzásnak kitett vagy föld alatt dolgozó, illetve súlyosan egészségkárosodott dolgozóknak öt nap.

    Emellett a kisgyermekes szülők a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A közlemény szerint a változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles tizenöt napon belül szintén írásban válaszolni.

    Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv átültetésével

    Hírdetés

    /* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
    ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
    onServerEmission: function(){document.getElementById(“y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(“uysdfa6ds”);},
    onServerEmissionEmpty: function(){}
    });

    a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk.

    Az MT szerint tehát a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót már hét napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót. A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a törvénycsomag rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg.

    Nyitókép: Pixabay

    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »