FIFA-tanács tagságra pályázik Csányi Sándor

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerdán bejelentette, hogy pályázik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tanácsában megüresedő négy hely egyikére.

A magyar sportvezető a közép-kelet-európai térség szövetségi egyeztetésén közölte szándékát a megjelentekkel. Az alapító Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett Ausztria, Liechtenstein és Svájc, illetve társult együttműködőként Németország küldöttsége volt jelen Varsóban a szerdai találkozón.

A FIFA a 2016-os elnökválasztási konferenciáján a reformprogramja részeként jelentette be, hogy megszűnik a végrehajtó bizottság, amelynek helyét a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező FIFA-tanács veszi át. A 37 főből álló új testület napi rendszerességgel segíti majd az általános titkárság munkáját, és egyeztet azzal a szintén új – kormányzóbizottság névre hallgató – testülettel, amelynek legtöbb tagja nem a labdarúgás világából kerül ki.

A FIFA-tanács a felelőse a FIFA teljes stratégiai vezetésének, míg az úgynevezett általános titkárság felügyeli a működési és üzleti tevékenységeket, amelyek a stratégia hatékony végrehajtásához szükségesek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »