Fideszhez köthető cégtől kapták a luxus Mercedest Rogánék

Napi 80 ezer forintért bérelhető az a luxus Mercedes, amely Rogán Antalt és családját szállította a népszavazás napján.

A Bors és a Népszabadság közölt hétfőn fényképeket a miniszter családjáról a budaörsi repülőtéren. Ezeken az látható, hogy a Bell 206-os típusú helikopterből kiszálló Rogán családra egy német rendszámú luxus Mercedes várakozik. A fotókat látva a Népszabadság megkereste Rogánt is arról érdeklődve, igaz-e, hogy helikoptert is igénybe vettek ahhoz, hogy eljussanak az esküvőre. A politikus azt válaszolta, hogy minden bizonnyal összetévesztették valakivel, ilyen nem történt, sőt perrel fenyegette azokat, akik közlik az információt. A lap ezután elküldte a miniszternek a bizonyító erejű fényképeket is, ám erre Rogán már nem reagált.

A helikoptert üzemeltető társaság szerint azonban valóban a Rogán családot szállította a forgószárnyas, ám azt állítják, az utazás nem került pénzbe a családnak. Erről a cég tulajdonosa nyilatkozott a Borsnak. Mint mondta, ő ajánlotta fel Rogán Cecíliának, hogy visszahozza őket Mándokról, az esküvőről, hogy ne kelljen a kisfiukkal éjszaka utazniuk. Cége ugyanis a Nakama & Partners Kft. ügyfele, amelynek Rogán Cecília a tulajdonosa. Megállapodásuk szerint az út költségeit a két cég barterezi el egymással. Ez a szívesség kifejezetten Cecíliának szólt, akit személyesen is ismer, nem a férjének – közölte.

Az élményhétvége bizonyosan drága mulatság volt, ugyanis az óránként körülbelül negyedmillió forintba kerülő forgószárnyas mellett Rogánék az előkelő lakosztályért is borsos árat fizethettek – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

110 ezer éjszakánként

Az impozáns hotel weboldala szerint 110 ezer forintba kerül éjszakánként a Rogán Antalék által is kibérelt elnöki lakosztály. A szobákat intarziás tölgyfa parkettával burkolták, és kézi csomózású keleti szőnyeg borítja a padlókat. A 75 négyzetméteres apartmanban két ultra HD tévé gondoskodik a vendégek szórakozásáról. Továbbá minibár és „exkluzív kivitelezésű, baldachinos fürdőszoba” szolgálja a kényelmet. Ezenkívül a vendégek a hotel fürdő- és wellnessrészlegét is igénybe vehetik, ahol minden megtalálható, ami a luxuskörnyezethez és a pihenéshez szükséges – olvasható a kastélyszálló weboldalán.

Luxus Mercedes 80 ezerért

A keddi Népszabadság információi szerint a luxus Mercedest a Valton-Master Car adta bérbe Rogán Antaléknak. Ez a cég formálisan a Valton Security luxuskocsik bérbeadására és VIP-szállításra szakosodott leányvállalata volt 2013-ig. Ezután kivált abból, de a kapcsolat megmaradt. A Valton Security tulajdonosa, Varga Lajos, az Indexnek azt mondta, hogy bizalmi viszont ápol a kormánypárttal.

Cégen belüli forrásból a lap úgy tudja, hogy a Valton-Master Car honlapján ugyan az az autó van lefotózva, amely a Rogán családot is szállította a népszavazás napján. A vállalat tájékoztatása szerint a Mercedest 80 ezer forintért lehet kibérelni. Az autó kétévesen is 25-30 millió forintba kerül. A bérlőket luxuskörnyezetben szállítják, még a hátul ülőknek is jut egy-egy monitor, így a kényelmes bőrülésekben ülve mozizhatnak, miközben italt fogyasztanak.

A Népszabadság kérdéseit elküldte a propagandaminiszter irodájának, de választ nem kapott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »