Fideszes megyei képviselő segít eltitkolni, hogyan tűnhetett el Heves megyében egymilliárd forint közpénz

Fideszes megyei képviselő segít eltitkolni, hogyan tűnhetett el Heves megyében egymilliárd forint közpénz

Az Egri Ügyek helyi hírportál azt írja: dokumentumokkal tudják igazolni, hogy a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (HMTVA) olyan, korábban Fidesz-közeli cégekhez helyezett ki hiteleket több mint 1 milliárd forint összegben, melyek később behajthatatlanná váltak. A döntő részben közpénzből gazdálkodó HMTVA gigantikus vesztesége ügyében

büntetőeljárás is indult, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Skultéti Vilmos, a HMTVA új kuratóriumi elnöke a Heves Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésén Dudás Róbert jobbikos képviselő kérdésére válaszolva azt mondta,

“az alapítvány előző kuratóriumi elnöke úgy tekintett az alapítványra, mintha az a saját üzlete lett volna.”

A Skultéti által említett előző elnök Farkas Zoltán, aki

Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő bizalmi embere, a Fidelitas alapítója, volt egri bankfiókvezető.

Leváltása – valamint az alapítvány vezetőségének lecserélése – mögött a már említett 1,1 milliárdos mínusz van.  

Egri hírportál: Fidesz-közelben tűnhetett el a Heves megyei alapítvány közpénze

Dokumentumokkal rendelkezik arról az Egri Ügyek helyi hírportál, hogy a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (HMTVA) olyan, korábban Fidesz-közeli cégekhez helyezett ki hiteleket több mint 1 milliárd forint összegben, melyek később behajthatatlanná váltak. A döntő részben közpénzből gazdálkodó HMTVA gigantikus vesztesége ügyében büntetőeljárás is indult, egyelőre ismeretlen tettes ellen – olvasható a portálon.

Dudás Róbert pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a botrány kirobbanása után a Fidesz az ő követelésére vonta vissza Farkast minden közéleti pozíciójából. Hozzátette azonban, hogy a bukott alapítványi vezető visszavonulása még messze nem jelent megoldást hiszen 

“nem egyszemélyes akció volt ez, hanem több éves folyamat, amelynek több felelőse is van.”

Emlékeztetett: Mirkóczki Ádám jobbikos parlamenti képviselő már egy évvel ezelőtt közérdekű adatigényléssel élt az alapítvány pénzügyei kapcsán.

A szervezet ezt akkor megtagadta, azzal az abszurd indoklással, hogy “ők nem közpénzt kezelnek”. Később az adatvédelmi biztos kérésére sem voltak hajlandóak kiadni az adatokat, így végül erre bírósági ítélet kötelezte őket. Ám 

a HMTVA ezt sem hajtotta végre.

A szervezet jogi képviselője az eljárás során Gondos István volt, aki egyébként a Fidesz megyei közgyűlési frakciójának tagja.

Dudás szerint neki is távoznia kell a közéletből, így a közgyűlésből is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »