Fideszes győzelem Dunaújvárosban

A Fidesz jelöltje, Lassingleitner Fruzsina nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap Dunaújvárosban. A kormánypárti politikus a szintén fideszes Gál Rolandot váltja, akit gyilkossággal gyanúsítanak. A szocialisták indulója nagyon kikapott, a DK és a Jobbik jelöltje is jobb eredményt ért el nála.

Fideszes győzelemmel zárult Dunaújvárosban az időközi önkormányzati képviselő- választás. A vasárnap este 9 órai, egyelőre még nem hivatalos eredmények szerint Lassingleitner Fruzsina 39 százalékos eredményt ért el, míg a második helyet a Demokratikus Koalíció (DK) által indított Huszti Zsolt szerezte meg a voksok 23 százalékával. A harmadik lett a jobbikos Barta Endre 19 százalékkal, az MSZP-s Selyem József a negyedik helyen végzett, mindössze 9 százalékkal.

Ismeretes, az időközi voksolást a fideszes Gál Roland lemondása miatt kellett kiírni, mert a kormánypárti képviselőt gyilkossággal gyanúsítják. A gyanú szerint Gál Roland és társai agyonvertek, majd a fideszes képviselő rokona házának kertjében elástak, illetve beton alá temettek egy vállalkozót.

Összeveszett az MSZP és a DK

A képviselő-testület összetétele szempontjából nem volt lényeges a voksolás, hiszen mindenképpen kormánypárti többség van. A szavazásnak leginkább a baloldalon egymással versengő pártok, főként az MSZP és a DK harca miatt volt jelentősége. Helyi szervezeteik már az elején összevesztek, végül a pártvezetők már egymásnak üzengettek. A DK ugyanis az időközi voksolás kiírását követően gyorsan bejelentette, hogy Huszti Zsoltot indítja, hiszen a 2014-es önkormányzati választásokon az akkori baloldali összefogás keretében is az övék volt a lehetőség, hogy ebben a körzetben jelöltet állítsanak. Szerintük akkor meg is állapodtak abban, hogy ez a jövőre is érvényes. A helyi MSZP-sek azonban problémásnak vélték, hogy a DK nem is egyeztetett velük, ezért ők is bejelentették, hogy saját jelölttel indulnak. Arra hivatkoztak, hogy 2014-ben nem kötöttek írásos megállapodást, ráadásul az ő indulójuk sokkal nagyobb népszerűségnek örvend helyben. Ezt már csak tetézte, hogy a Párbeszéd Magyarországért is rajthoz állt egy harmadik ellenzéki alternatívával.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke korábban levélben figyelmeztette az MSZP elnökét: ha a szocialisták nem lépnek vissza, azt úgy tekintik, hogy felrúgták a korábbi megállapodást, amit ezután ők sem fognak betartani. Később a szocialistákat vezető Tóbiás József sem hagyta szó nélkül az ügyet. – Örültem volna, ha minden pártvezetőnek lenne annyi felelőssége, hogy saját hatalmi érdekein túlnyúlóan fontos lenne számára a dunaújvárosiak érdeke is – mondta.

Az, hogy az MSZP most ennyire súlyosan leszerepelt, kihatással lehet a pártban zajló tisztújításra és az elnöki posztért zajló versenyre. Szocialista forrásaink már korábban jelezték, hogy Tóbiás József esélyeinek kifejezetten rosszat tesz, ha még a DK-tól is kikapnak.

A Fidesz kampányába még Orbán Viktor miniszterelnök is beszállt, múlt kedden ugyanis éppen Dunaújvárosba utazott a Modern Városok Program keretében. (Egy héttel korábbra tervezték a látogatást, de akkor a kormányfő megbetegedett.) Orbán Viktor arról beszélt, nem mindegy, kik ülnek a képviselő-testületben, mert ott dől el, mi lesz a várossal.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »