Fidesz: a baloldal kormányprogramjának egyik kíméletlen eleme a rezsicsökkentés megszüntetése

Úgy tűnik, hogy 2021 végére teljesen ismertté vált a baloldal kormányprogramja, amelynek egyik kíméletlen eleme a rezsicsökkentés megszüntetése – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a közmédiához hétfőn eljuttatott videónyilatkozatában.   

 

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: Márki-Zay Péter, a baloldal választott vezetője “ostobaságnak” nevezte a rezsicsökkentést, amelynek szerinte csak egyetlen módja van, mégpedig az, ha kevesebb vizet, áramot és gázt használnak a háztartások.    

 

De itt nem állt meg, ugyanis mindenkit, aki támogatja a rezsicsökkentést, “sötétben tartott, trágyával etetett gombának” nevezett – tette hozzá Dunai Mónika.    

Hírdetés

 

Emlékeztetett: az üzemanyag világpiaci árának emelkedését követően a magyar kormány november 15-én befagyasztotta az üzemanyagárakat. Márki-Zay Péter azonban ezt is megtámadta – fűzte hozzá -, és azt mondta, hogy semmilyen szociális komponenst nem tart indokoltnak.    

 

A baloldal láthatóan továbbra is a multinacionális cégek oldalán van, továbbra sem a magyarokat támogatja – jelentette ki a fideszes képviselő.   

 

A Fidesz ezzel szemben ki fog tartani a rezsicsökkentés mellett, és nem hagyja, hogy elszabaduljanak a villany-, a gáz- és az üzemanyagárak, ahogy az sok más európai országban történt – hangoztatta Dunai Mónika.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »