Fico: mit csinált a kormány az elmúlt nyolc-kilenc hónapban?

A kormánynak ki kell állnia a parlament elé és meg kell mondania, hogyan akarja kompenzálni a háztartásokat a magas energiaárak miatt. Ha ezt nem teszi meg, a Smer-SD-nek nem lesz más választása, mint belevágni a kormány leváltásába – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a Smer-SD elnöke, Robert Fico.

„Felhívás a kormányhoz – álljon ki a parlament elé és mondja meg, mit fog tenni. Ha ezt nem teszik meg, hölgyeim és uraim, nem lesz más választásunk, mint belevágni a kormány leváltásába, az egész kormány leváltásával kikényszeríteni, hogy napirendre kerüljön ez a téma” – mondta Fico, hangsúlyozva, hogy

Rámutatott, hogy emelkednek az üzemanyagárak és nyáron üzemanyaghiány léphet fel.

Azt állítja, meredeken zuhan az életszínvonal, emelkednek az árak, a kormánynak pedig nincs semmilyen eszköze, hogy harcoljon ez ellen. Leszögezte, hogy gond van a kőolajjal, és gond lesz a gázzal és a villanyárammal is.

Hírdetés

Kitért Richard Sulík gazdasági miniszter bejelentésére, hogy jövőre 34-59%-kal emelkedik a gáz ára.

– tette fel a kérdést Fico.

Gúnyosnak nevezte Sulík kijelentését, hogy csak 60%-os drágulás lesz, ugyanis arról nem beszélt, hogyan próbálja ezt ellensúlyozni a kormány. Hozzátette, hogy az energiaárak emelkedése hatással lesz minden egyéb termék árára.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »