Fico: Millió okom van arra, hogy továbbra is legyen testőrségem

Fico: Millió okom van arra, hogy továbbra is legyen testőrségem

„Továbbra is úgy gondolom, hogy millió okom van arra, hogy továbbra is  legyen testőrségem” – fogalmazott Robert Fico (Smer) exkormányfő keddi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, hogy ha a közjogi méltóságok védelmét biztosító hivatal más véleményen van, ő maga kénytelen lesz ahhoz alkalmazkodni. Fico állítása szerint – bár már több mint egy éve nem kormányfő – nem csak neki van szüksége védelemre.

„Valamikor úgy érzem, hogy a környezetemben lévő embereknek is védelemre lenne szüksége”

Hírdetés

Kiemelte, hogy a szlovák politikában gyűlölködés uralkodik, és hogy soha senki nem volt olyan hosszú ideig kormányfő, mint ő. Hozzátette, hogy a kormányfő a legfőbb politikai és végrehajtói hatalom. Hogy ez miért indokolná állandó testőrség fenntartását az ő részére, nem derült ki szavaiból.

Azt azonban elmondta, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök is élete végéig jogosult lesz testőrségre, pedig mint elnök „nem csinált semmit”.

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter nemrég Fico testőrsége kapcsán elmondta, hogy egyeztetett a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal vezetőjével, akinek érvei meggyőzték róla, hogy „nagyon komolyak az okok” Fico védelmének fenntartására. Egyébként eleve a smeres vezetés alatt álló belügyminisztérium hosszabbította meg Fico testőri védelmét szeptemberig. Az indokokról a titoktartási kötelezettségre hivatkozva természetesen nem árult el részleteket.

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »