Fico megegyezett a rektorokkal. 50 millió euróból újítják föl az internátusokat

Fico megegyezett a rektorokkal. 50 millió euróból újítják föl az internátusokat

Az elkövetkezendő két évben összesen mintegy 50 millió eurót szánnak a felsőoktatási intézmények internátusainak rekonstrukciójára.

Idén 20 millió eurót adnak az internátusok felújítására, de ha több pénzre lesz szükség, akkor lesz lehetőség a kért összeg elkülönítésére – mondta Robert Fico kormányfő a főiskolai rektorokkal folytatott szerdai tanácskozása után.

– mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy 2016-ban igenis beszélt róla, hogy szükséges lenne az internátusok felújítása.

A kormány programnyilatkozatába bevettük azt a tételt, miszerint ésszerű finanszírozást szeretnénk előkészíteni az internátusok felújítására. Idén sor is került erre“ – jegyezte meg Fico.

Örömmel fogadom a kormányfővel kötött egyezségünket, rendkívül korrektnek tartom“ – jegyezte meg a Szlovák Rektori Konferencia elnöke, Rudolf Kropil. A szlovák oktatásügyi miniszter asszony, Martina Lubyová kijelentette, hogy 30 év után végre sikerült elérni ebben az országban azt, hogy szisztematikus és masszív eszközökkel álljanak hozzá a felsőoktatási intézmények internátusainak felújításához.

Forrás: teraz.sk

Nyitókép: TASR/Dano Veselský


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »