Fico: A Haščák elleni eljárás tipikus politikai per volt

Fico: A Haščák elleni eljárás tipikus politikai per volt

A Jaroslav Haščák üzletember ellen indított büntetőeljárás tipikus politikai per volt, bizonyítékok nélkül – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer elnöke, hozzátéve, hogy szerinte Haščák őrizetbe vételéről 2020-ban az akkori országos rendőrfőkapitányt is tájékoztatták.

„Ez igazolja, hogy az egész ügy, a Haščák és a Penta elleni támadás tipikus politikai per volt, bizonyítékok nélkül, hogy bármi áron letartóztassák, meggyanúsítsák és vizsgálati fogságba helyezzék annak a befektetői csoportnak az egyik vezetőjét, amelyről több kormánypárti politikus erős kijelentéseket tett a választás után” – mondta Fico. Az állam szeptember elején bocsánatot kért Haščáktól, amiért jogtalanul indítottak ellene eljárást és vizsgálati fogságba helyezték.

Hírdetés

A Marián Kučerka elleni nyomozás kapcsán a Smer elnöke zsarolásról beszélt a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyészeinek részéről. Mindezt állítólag hangfelvételek igazolják. Fico rámutatott Ľudovít Makónak, a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatala meggyanúsított volt vezetőjének különleges szerepére, aki több ügyben együttműködik a nyomozó hatóságokkal. Kučerkát egyelőre nem jogerősen korrupció miatt 11 év szabadságvesztésre ítélte a Speciális Büntetőbíróság.

Fico rámutatott, hogy a fellebbezéssel a Legfelsőbb Bíróságnak az a szenátusa fog foglalkozni, amelyet Juraj Kliment vezet, Marián Kučerka ügyében pedig Kliment unokaöccse, Ondrej Repa volt az ügyész. Marek Para védőügyvéd ennek kapcsán megkérdőjelezte az ügyelosztást a Legfelsőbb Bíróságon. „Teljesen nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben, és nem véletlenül kapta ezt az ügyet éppen ez a bíró” – jegyezte meg Para.

Az Új Szó kiadója a DUELL-PRESS Kft., amely a Penta befektetési csoport 100 százalékos tulajdonában van.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »