Fiatalok tízezreinek lesz olcsóbb a jogosítvány

Fiatalok tízezreinek lesz olcsóbb a jogosítvány

Évente csaknem hatvanezer tanuló anyagi terhei csökkennek annak a kormánydöntésnek köszönhetően, amely szerint az állam 2018. július 1-jétől 25 ezer forintig visszatéríti a húszévesnél fiatalabbaknak a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját.
Az elmúlt években egyre többen tettek sikeres B kategóriás KRESZ-vizsgát, tavaly már több mint százezren – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Kimagaslóan sokan vizsgáztak a 17-18 évesek közül, de még a 16–20 év közöttiek száma is meghaladta az 57 ezret – közölte a Világgazdasággal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.

Forrás: Bekes Megyei Hírlap

Egy jogosítvány megszerzése 150-200 ezer forintba kerül – erősítette meg piaci információinkat az Emmi is, tehát a teljes költség körülbelül 15 százalékát állja az állam. „Mivel az e-learning KRESZ-tanfolyam 15-25 ezer forintba kerül, a mostani támogatás ezt teljes egészében fedezi. (A tantermi tanfolyamok drágábbak.) A számítógépes elméleti vizsga 4600 forintba kerül. Tehát alapvetően az e-learning és az elméleti vizsga díját is állja az állam” – mutatott rá az Emmi (a forgalmi vizsga 11 ezer forintba kerül).

A sikeres alapvizsgák aránya az összes alapvizsgázó számához képest az elmúlt években 60 százalék körül alakult. Tavaly az összes B kategóriás vizsgadíjbevétel (vagyis az elsőre sikeres és a pótvizsgákból befolyó összeggel együtt) meghaladta a 3,6 milliárd forintot – közölte lapunkkal az NFM. A vizsgadíj egy részének megtérítésével a kormány ennek az összegnek az egy részéről mond le. A minisztérium tájékoztatása szerint 920 képző szerv tarthat B kategóriás járművezetői tanfolyamot. Az engedéllyel rendelkező szakoktatók száma 2015 végére kimutathatóan esett, de az idén novemberben már a 2014-es létszámnál többen, 4210-en szerepelnek a névjegyzékben. 2015 óta 347-en szereztek alapképesítést, a közelmúltban indult tanfolyamra 320 jelentkezőt vettek fel. A szakoktatói képesítés elméleti és gyakorlati oktatásra is jogosít.

A névjegyzékben szereplő szakemberek átlagéletkora 53 év. Az engedéllyel rendelkezők számának folyamatos bővülése azt mutatja, hogy az újonnan kiképzett szakemberek mellett a szakmát korábban – a gazdasági válság miatt – elhagyó oktatók újbóli munkába állása ellensúlyozza a nyugdíjaskor elérése miatt vagy más okból visszavonulók okozta létszámcsökkenést.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »