Fiatal írókat támogat a Méhes család alapítványa

Fiatal költők és írók támogatására, továbbá Méhes György irodalmi hagyatékának ápolására 100 millió forint hozzájárulással alapítványt hoz létre a Kossuth-díjas mese-, regény- és drámaíró családja.

Mindezt Nagy Levente, Méhes György unokája jelentette be a száz éve, 1916. május 14-én Székelyudvarhelyen született szerző tiszteletére szervezett szombati ünnepségen Budapesten. Az alapítvány fő feladata a minden évben kiosztott Méhes György Irodalmi Díj odaítélése lesz, emellett a 2007-ben elhunyt író szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal fogja segíteni a fiatal szerzőket.

„Méhes György missziót teljesített azzal, hogy műveivel elhozta Magyarországra a sajátos kolozsvári mikrokozmosz életérzését, amely arról szól, hogy miként lehet megtalálni a modus vivendit, a magyarság megmaradásának, kulturális értékei felmutatásának módját egy sokszor ellenséges közegben” – fogalmazott a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) rendezett megemlékezésen Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára, kiemelve az erdélyi szerzőnek a színház és az ifjúság iránti elkötelezettségét is.

„Méhes Györgyben valóban megvolt az, ami a legnagyobbak sajátja, nevezetesen az a képesség, hogy sokakat képes megszólítani, szavainak súlya és hatása van” – idézte az MTI Szentmártoni Jánost, a Magyar Írószövetség elnökét, aki laudációjában az erdélyi és egyetemes magyar irodalom különös és ritka jelenségének nevezte a szerző munkásságát.bMint fogalmazott, Méhes György –  valódi nevén Nagy Elek – Márai Sándorhoz hasonlóan valódi polgári író volt, aki következetesen képviselte a transzilvanizmus eszméjét, amelynek Kós Károly mellett talán legelkötelezettebb képviselője volt.

„Jól tudta, az erdélyi magyarság megmaradása és gyarapodása nem képzelhető el a románok, szászok és zsidók nélkül” – fűzte hozzá Szentmártoni János. Kiemelte: Méhes György egyike volt azoknak a nagy erdélyi magyaroknak, akik minden nemzetieskedés, képzelt fölény és arrogancia nélkül a legsötétebb időkben vigyázták és vigasztalták a kisebbségi létbe szorult magyarságot.

E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: Méhes György élete utolsó évtizedeiben ismerhette meg igazán a sikert, amikor regényei akár 10 ezer példányban is elfogytak, a Kolozsvári milliomosok című műve hosszú ideig vezette az olvasói sikerlistákat. „Műveiben számos alkalommal nyúlt saját vagy családja történetének ihlető forrásához, belőlük sokszor vidám, groteszk családregényeket alkotva” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: bár a hivatalos, kanonizált irodalomtörténetbe nehezen fogadták be, elhallgatták és kritikával illették, de kedélyét, írni akarását, a közönséggel kialakult szoros kapcsolatát nem tudták megtörni. Az ünnepségen Jordán Tamás és Lukács Sándor Méhes György Jerikó című színművéből olvasott fel részleteket. A megemlékezésen részt vett Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke is.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »