Fiala Ilona: Megdöbbenéssel és megrendüléssel

Fiala Ilona: Megdöbbenéssel és megrendüléssel

Megdöbbenéssel olvasom Jana Zwyrtek Hamplová cseh politikus blogját, amelyben felháborodva és kirívóan populista módon vázolja le a mai cseh társadalomban észlelhetõ ellentéteket.

A bebörtönzött bûnözõk ellátását a szülészeteken sínylõdõ kismamákról való gondoskodással, a munkakerülõket a dolgozó emberekkel, a migránsokat a hazai nyugdíjasokkal. Semmi árnyalat, mindössze egyetlen zsák egy-egy embercsoportnak, abba beledobálja az „oda valókat”, és szítja az átlagember felháborodását. Bocsánat, egy kivételt mégis megenged: azt a szíriai vendéglõtulajdonost, akinél a minap ebédelt, aki nem mostanában, hanem már több évvel ezelõtt jött Csehországba, nem illegálisan, hanem legálisan, s aki dolgos, szorgalmas ember – ez az egyetlen. Szerinte a cseh társadalom „azzal degenerál, hogy a lumpokat támogatja és fittyet hány a jövõ generációkra, támogatja a tehetetleneket és bünteti a szorgalmasakat, nyomorogni hagyja saját polgárait, és szemrebbenés nélkül küldi a százmilliókat bármilyen csõcseléknek, amely fogta magát és illegálisan átlépte az európai határokat.”

Önmagukban ezek a tények valóban nyugtalanítóak lehetnek, és olvasatukra a hátterükrõl semmit sem tudó emberek zsebében azonnal kinyílik a bicska. Pontosan ez volt a szándéka a blog szerzõjének: felháborodást kelteni, uszítani. Mi más is lehetne a következménye az olyan mondatoknak, amelyekben azt írja, hogy amikor meglátta, milyen uzsonnát és vacsorát kap – mindkettõt délután négykor, hogy a személyzetnek aznap már ne legyen rá gondja – a kisbabáját éppen megszült lánya, vörös lett a dühtõl. „Hogy létezik, hogy a rabok jobb ételt kapnak, mint a kismamák a szülés után a kórházakban?” – teszi fel a provokáló kérdést. S ez nem minden. A gyermeket szülõ cseh anyáknak, ha a szülés után dolgoznak, nincs joguk sem szülési hozzájárulásra, sem gyermekgondozási segély folyósítására. Ezzel bünteti õket az állam azért, mert szorgalmasak, rendesen akarják törleszteni a lakáshitelt, jobb életminõséget akarnak biztosítani gyermekük számára. „A fenébe!” – de fordíthatnám a cseh „sakra” kifejezést durvábban is – kiált fel a blog írója, – „mi az, amit többre tart ez a társadalom?”. És folytatja: „A munkáért ma büntetés jár, mert azoknak, akik dolgoznak, az állam azt mondja – adjátok nekünk az adótokat, mi meg rántott húst biztosítunk rajta a börtönlakóknak, szülési támogatást az aszociális elemeknek, te pedig, család, gürizz továbbra is.” Ezután még a roma közösségre (nem mondja ki egyenesen a roma szót, csak utal a „sokgyerekes <szaporodnak, mint a nyulak>, munkakerülõ, állami támogatásokból eltartott élõsködõkre” – a cikk alapján mind ilyenek!) szórja szitkait, kellõképpen felborzolva az olvasó kedélyeit. A nyomorgó nyugdíjasok helyzetével pedig csaknem könnyeket csal az ember szemébe.

Mindezt pedig egy politikus, egyben ügyvéd írja, aki jól tudja, hogy valaki, illetve valakik felelõsek a jelen társadalmi helyzetért. Mert nem állítom, hogy a cseh nyugdíjasok (és a többi kelet-európai ország nyugdíjasai is) dõzsölhetnek a nyugdíjukból, sõt többségük messze alatta marad az elfogadható életszínvonal szintje alatt. De ki az, aki/akik olyan törvényeket fogadnak el, amelyek alapján ilyen nyugdíjakat szabhat csak meg az állam? És mi a háttere a nyugdíjak szintjének? Ki fogadta el azt a törvényt, amelynek érdekében a munkát vállaló kismamák elesnek a gyermekgondozási juttatásoktól? Jana Zwyrtek Hamplová 2005 és 2006 között szintén tagja volt a törvényhozásnak. Talán inkább ezekre a kérdésekre kellene keresnie, és valamennyire megadnia a választ. Hogy a kórházakban rossz az ellátás? Ezért ki a felelõs? Hova jut az egészségügyi alapba befizetett rendszeres hozzájárulásunk? Miért menekülnek szó szerint az egészségügyi dolgozók külföldre? Országukban miért nem kapják meg munkájukért a méltányos bért? S hozzáteszem: a háborúkért sem a menekültek a hibásak. Természetesen nem akarom a felelõsséget a volt parlamenti képviselõre hárítani, de nem tudom elfogadni bujtogató felkiáltásait, miközben a „mosom kezeim” politikája is kihallatszik soraiból.

Miután elolvastam a számomra sok-sok kérdést felvetõ blogot, kezembe került egy tavalyi cikk Gazdag József hazai szerkesztõ tollából. A címe: Voltak, akiket élve temettek el. S ezt mély megrendüléssel olvasom. A srebrenicai vérengzésekrõl szól, s még inkább a túlélõk, az özvegyek és anyák gyógyíthatatlan lelki tusájáról.

Boszniában szerbek, horvátok és bosnyákok éltek egymás mellett. 1995 júliusában a szerb katonaság a boszniai muszlimok, vagyis bosnyákok kiirtását tûzte ki célul. Néhány nap alatt 8700 férfit és fiút öltek meg csakis hovatartozásuk miatt. Elsõsorban az értelmiségieket, a gazdagabbakat és a hadviselésben jártakat gyûjtötték össze, aztán következtek a többiek. Elvitték, hogy kivégezhessék õket. Idézet Gazdag József cikkébõl: „Elõbb persze megverték õket. Nemcsak a szerb katonák, hanem a szerb civilek is. A gyûjtõtáborba bárki beléphetett, kezébe vehetett egy lapátot vagy egy vascsövet, és odasózhatott a bosnyákoknak. Következmények nélkül. Erre bujtogatta õket a szerb propaganda. A civilek pedig jöttek, felgyûrték az ingujjukat, és nekiláttak. Ütötték egykori szomszédjukat, kollégájukat, utcabelijüket. Miért? Mert bosnyák. S mert megtehették. Aztán hazamentek aludni. … Aztán megásatták velük a saját sírjukat, és tarkón lõtték õket egy mezõn, egy erdei tisztáson, egy focipályán, egy raktárépület mögött, egy iskolaudvaron.“

Erre kapcsolódik Gazdag cikkében a 800 ezer áldozatot követelõ ruandai népirtás párhuzama. Jean Hatzfeld A bozótvágó kések éjszakája címû krónikájában többek között arra keresi a választ, mi vitte rá a katolikus hutukat, hogy leöljék a tuszi férfiakat és nõket. „<Megölni egy tuszit, erre nem is gondoltam, amikor még jószomszédi egyetértésben éltünk. Még egy kis piszkálódást vagy szitkozódást sem tartottam illendõnek. De amikor mindenki egyszerre elõvette a bozótkését, én is azt tettem, késlekedés nélkül…> A bozótvágó késeket persze nem maguktól vették elõ, hanem az uszító állami propaganda hatására, amely azt harsogta a rádióból, hogy Ruandát meg kell szabadítani a parazitáktól, s hogy teljes fertõtlenítésre van szükség. <Ha látod, hogy az öldöklés totális lesz, és számodra semmilyen következményekkel nem jár, akkor megnyugszol, és nekilátsz a feladatnak.>”

Az õrjöngõ mészárlás is valakinek és valakiknek a felelõssége. A második világháborút megelõzõen és annak során szított gyûlölet hatalmas méreteket öltõ pusztításokat eredményezett. Ebbõl a mai napig, és valószínûleg már sohasem tud az emberiség felocsúdni. Elsõsorban a zsidó holokausztra gondolok, de vajon kell-e nekünk, felvidéki magyaroknak ecsetelni az ellenünk folytatott atrocitásokat, az üldöztetéseket, kilakoltatásokat, emberi méltóságunk és jogaink csorbítását…

Hogy a huszadik század végén is nagyméretû népirtások mentek végbe – józan ésszel felfoghatatlan. De hogy ma is lázító hangulatot keltsenek civilizált országban élõ, felelõs politikusok (és most szándékosan nem térek ki a szlovákiai politikai színtér elemzésére – mert átfogó tanulmányt igényelne), ez teljesen megmagyarázhatatlan a számomra. Hitler is azzal kezdte pályafutását, és azzal nyerte meg követõi rokonszenvét, hogy mások ellen uszított, akiktõl meg akarta tisztítani a birodalmat. Azt sugallva, hogy ezzel mindenki másnak jó sora lesz, csak a parazitákat kell elpusztítani. Félelmetes!

Jana Zwyrtek Hamplová írása, megtûzdelve a „nép” által használt és közkedvelt zsargonnal (pl. a munkanélkülieket következetesen „nemakaèenko”-nak nevezi) gyorsan terjed számítógéprõl számítógépre. Szerencsére a kommentek nem egyöntetûen értenek egyet a cikk tartalmával, de sajnos a „tömeg” ujjong, hogy az ügyvéd asszony ilyen jól odamondogat, ki meri mondani az igazat. És ezért a várban a helye! Meg kell õt tenni köztársasági elnöknek. Hogy rendet teremtsen, hogy tegyen a paraziták elpusztításáért.

Hát még nem volt elég?

Fiala Ilona


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »