Feszültség az LMP-frakcióban

Feszültség az LMP-frakcióban

Kedden választja meg véglegesen frakcióvezetőjét az LMP – tudta meg a Magyar Nemzet. Eddig Schmuck Erzsébet ideiglenesen vezette a képviselőcsoportot, hiszen meg akarták várni a végső döntéssel azt, hogy Schiffer András távozása után a parlamenti mandátumot megkapó Hadházy Ákos letegye a képviselői esküt.

Információink szerint a frakcióvezetés kérdése körül az elmúlt időszakban jelentős vita bontakozott ki az ökopártban. Sokan ugyanis azt szerették volna, ha Szél Bernadett mint a párt társelnöke a képviselőcsoportot is vezeti egyben. Az ellenzők ugyanakkor azzal érveltek, hogy Szél Bernadett elsődleges feladta a pártépítés, és nem tesz jót, ha egy személyt építenek csupán, hanem több karaktert is meg kell jeleníteni, ezért álltak ki Schmuck Erzsébet mellett.

Kedden várhatóan – legalábbis az ötfős frakcióban – utóbbi álláspont kerül többségbe, vagyis Schmuck Erzsébet lesz a frakcióvezető.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a párt országos politikai tanácsának múlt hétvégi, győri ülésén is szerették volna napirendre venni a kérdést, hogy ajánlást fogalmazzanak meg a frakciónak, végül azonban néhány szavazat hiányában nem nem került napirendre az ügy.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »