Feszülten volt a nap a franciáknál

Feszült hangulatban telt a munka ünnepe Franciaországban, a szakszervezetek hét év után először egységesen vonultak fel a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen tiltakozva vasárnap Párizsban.

A szakszervezetek menete több ezer ember részvételével délután fél háromkor kezdődött erőteljes rendőri felügyelet mellett. A szakszervezetek 70 ezer résztvevőről beszéltek, a rendőrség viszont 16 ezerre tette a párizsi megmozdulás résztvevőinek számát.

Nem sokkal a kezdet után a menetelés eldurvult: esődzsekis, sisakos fiatalok kukákból szedett dobozokkal, üvegekkel támadtak rá a rend őreire “mindenki utálja a rendőröket” felkiáltással. A felvonulók nagy része ugyanakkor higgadtan vett részt az ünnepen.

Vasárnap délelőtt több francia nagyvárosban volt felvonulás, amelyek szintén nagyobb rendbontás nélkül zajlottak.

Az új munka törvénykönyvének egyik legfőbb javaslata a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel, valamint az elbocsátások könnyítése. A tiltakozások nyomására a kormány viszont lemondott a végkielégítések összegének maximálásáról. Egy friss felmérés szerint a franciák 78 százaléka úgy érzi, hogy a munkapiaci reformmal szociális robbanás fenyeget az országban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »