Férjes asszony iránti szenvedélye gyógyította ki depressziójából a világhírű filozófust

Férjes asszony iránti szenvedélye gyógyította ki depressziójából a világhírű filozófust

Kétszáztíz éve, 1806. május 20-án született John Stuart Mill brit filozófus, közgazdász, jelentős liberális gondolkodó. Mill a társadalom és állam nyomásával szemben az egyén szabadságának védelmezője volt, olyan politikai rendszerért küzdött, ahol a többség nem erőltetheti rá véleményét a kisebbségre. Individualista etikát, haszonelvűséget hirdetett, de ennek kritikáját is adta.

Iskola helyett filozófus-közgazdász apjától tanult, háromévesen már a görög és latin nyelvvel, 12 évesen a logikával ismerkedett, 13 évesen készített közgazdasági fejtegetéseit az idősebb Mill saját politikai gazdaságtan-könyvéhez használta fel. A csodagyerek Millt csak a szellemi dolgok érdekelték, és hamarosan Anglia legragyogóbb és legképzettebb elméi között tartották számon. Húszévesen súlyos depresszióba esett, a gyógyulást az irodalom és egy férjes asszony iránti szenvedély hozta meg: Harriet Taylorral viszonyuk két évtizeden át plátói maradt, de amikor a nő megözvegyült, egybekeltek.

A jogi fakultás elvégzése után Mill a Kelet-Indiai Társaságnál vállalt állást, 1856-tól ő vezette az ellenőrzési osztályt. 1865-től három évig a brit alsóház tagja volt, képviselőként szót emelt a munkások és a nők választójogáért. Az amerikai polgárháború kitörése után az északiak pártjára állt, a rabszolgaság eltörlése mellett foglalt állást. John Stuart Mill 1873. május 8-án halt meg Párizsban.

Első könyve 1843-ban jelent meg A deduktív és induktív logika rendszere címmel – ez radikális társadalmi törekvéseinek filozófiai vetülete, ismeretelmélete az emberi tudást a tapasztalatra építette. Öt évvel később látott napvilágot ezeroldalas, mégis olvasmányos és népszerű munkája, A nemzetgazdaság alapelemei. Mill a klasszikus közgazdaságtant megalapozó Ricardóval és Adam Smithszel szemben úgy vélte: az ember nem csak anyagi érdekeit követi, gyakran erkölcsei és a szokások alapján cselekszik. A piaci versenyt földrajzilag, történelmileg behatárolt jelenségnek tartotta, szerinte más viszonyok közt más gazdasági rendszerek jöhetnek létre.

Bár Mill liberális volt, világosan látta, hogy a régi szokások védték a gyengéket, a korlátlan verseny pedig katasztrófát okozhat, miként Írországban 1846-ban: amikor a parasztok versengtek a földbérletért, a birtokosok egyre emelték a dézsmát, végül a parasztok tönkrementek és éhínség tört ki. Mill azt is felvetette, hogy a lehető legnagyobb szabadságot a munka eredményének igazságosabb elosztásával kell összekötni, így javasolta szövetkezetek létrehozását, az örökségek megadóztatását, a földjáradék korlátozását. Az állam fő feladatát az általános közoktatás bevezetésében látta, mivel szerinte csak művelt emberek vehetik kézbe sorsukat. Úgy vélte, a növekedést előbb-utóbb stagnálás váltja fel, amit nem tartott bajnak, mivel a többlet csak a gazdagok jólétét növelné.

Legolvasottabb és legnagyobb hatású műve A szabadságról (1859). Ebben azt vizsgálja, hol vannak annak a hatalomnak a korlátai, amelyet a társadalom jogosan gyakorolhat az egyén fölött. Mill kiállt a szólás- és sajtószabadság mellett, és amellett is, hogy az egyén meggyőződésének megfelelően, szabadon cselekedhessen, ha ennek hatásai csak őt érintik. Alapelve, hogy a mások szabadságába való beavatkozás csak akkor igazolható, ha ezzel egy másoknak okozott kárt akadályozunk meg. Mill szerint az egyéni szabadságra a legnagyobb veszélyt a társadalom jelenti, mert a bölcs és jó egyén tömegként rosszá és zsarnokká válik. 1863-ban született a Haszonelvűség, amely ideálként a képességeit a maga és közössége javára hasznosító, sokoldalú, autonóm személyiséget mutatta be, s a politikai, gazdasági és kulturális különbségek csökkentését célozta meg.

Mill jelentős liberális gondolkodó, a társadalom és állam nyomásával szemben az egyén szabadságának védelmezője volt, olyan politikai rendszerért küzdött, ahol a többség nem erőltetheti rá véleményét a kisebbségre. Individualista etikát, haszonelvűséget hirdetett, de ennek kritikáját is adta. A filozófia, a szociológia, a közgazdaságtan és politikatudomány is nagyjai közt tartja számon, kérdései tartósabbnak bizonyultak bírálói válaszainál.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »