Férfitalálkozókra várják újra az érdeklődőket a Pécsi Egyházmegyében

Férfitalálkozókra várják újra az érdeklődőket a Pécsi Egyházmegyében

Felföldi László püspök kezdeményezésére, egy harmincfős csoport együtt gondolkodásából indultak el 2021 őszén a férfiakat, édesapákat és nagyapákat megszólító férfitalálkozók az egyházmegye hét településén. Az első évadban rendkívül nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat korosztálytól függetlenül megszólító program szervezői a főpásztorral együtt dolgozták ki a következő évad forgatókönyvét.

A szeptember végén (újra)induló találkozósorozat résztvevői az ember- és istenszeretet, a férfi félelmei és reményei, kudarcai és sikerei, valamint az Egyház és a világ viszonyának nagy kérdéseire keresik majd a választ. A tervek szerint az új évadban rövidebbek lesznek az előadások, és az ott hallottakat csoportban vitatják meg a jelenlévők.

A 2022 szeptember 22-én Pécsen induló új évadban az emberi és isteni szót, a férfi lélek félelmeit és reményeit, kudarcait és sikereit veszik górcső alá az Egyház és a nagyvilág szemüvegén keresztül.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt; kérik, hogy a férfiak felekezeti hovatartozástól függetlenül hívják meg ismerőseiket, barátaikat, munkatársaikat, szomszédaikat – bárkit, akit érdekelhetnek a férfi lét témái.

A férfitalálkozók 2022/23-as évadának helyszínei és időpontjai:

1. sorozat: Emberi- és isteni szó – (jelentkezés ITT)
Pécs (szeptember 22–23.), Mohács (szeptember 30.), Szekszárd (október 7.), Paks (október 14.), Tamási (október 21.), Dombóvár (október 28.), Szigetvár (november 4.)

Hírdetés

2. sorozat: Félelmeink és reményeink – (jelentkezés ITT)
Pécs (november 10–11.), Mohács (november 18.), Szekszárd (november 25.), Paks (december 2.), Tamási (december 9.), Dombóvár (december 16.), Szigetvár (január 13.)

3. sorozat: Kudarcok és sikerek – (jelentkezés ITT)
Pécs (február 2–3.), Mohács (február 10.), Szekszárd (február 17.), Paks (február 24.), Tamási (március 3.), Dombóvár (március 10.), Szigetvár (március 17.)

4. sorozat: Egyház és világ – (jelentkezés ITT)
Pécs (március 23–24.), Mohács (március 31.), Szekszárd (április 14.), Paks (április 21.), Tamási (április 28.), Dombóvár (május 5), Szigetvár (május 12.)

Az egyes rendezvényekkel kapcsolatos híradások a Pécsi Egyházmegye honlapján és Facebook-oldalán nyomon követhetők.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »