Van saját tapasztalatod miképpen történik egy sokemeletes panelház elöregedett cső-rendszererének cseréje? El tudod esetleg képzelni? Nos, ha érdekel, elmesélem saját élményeimet.
Történetemben egy toronyház 12 emeletén végigfutó víz- és szennyvízvezetékek, valamint a gázvezeték teljes cseréjéről van szó.
A munkafolyamat előtt összehívtak egy lakógyűlést, ahol ismertették a tényállást, miszerint a felújítás szükségszerű és elkerülhetetlen, hiszen lakóházunk 43 éves, és ilyen jellegű cserére még nem került sor.
A szerelőaknában szemmel látható, hogy a málladozó vezetékrendszert csupán a jószerencse tartja egybe, a hajdani azbeszt-szigetelés pedig, mint valami rossz szellem, cafatokban, beporosodva lengedezik. Vita nincs is, mindenki tudomásul veszi a felújítás szükségszerűségét, és rövidesen megtudjuk a részleteket, a kiadásokat, valamint a munka folyamatát is.
Tehát a csővezetékek gerincága a cserélendő, amelyekre az egyes lakások vezetékei csatlakoznak. Mindig egy-egy vonal kerül majd sorra, a földszinttől a legfelső emeletig. A lakástulajdonosoknak nincs is ezzel különösebb dolguk, mint hogy a megadott dátumra bebiztosítsák a hozzáférést a szerelőaknához, esetünkben likvidálják az illemhely hátsó falát.
Szó ami szó, ez sok lakónak gondot okozott, mert nálunk a vizesblokkok „umakart” építő anyagból készültek, ami az elmúlt négy évtized alatt „szépen” szétrothadt, így sokan kénytelen-kelletlen átépítették, többnyire Ytong vagy Porfix anyagból.
Jómagam pontosan tíz éve, 2011-ben fogtam hozzá ehhez az óriási munkálathoz. Még frissen emlékszem, amint én szegény amatőr tervező csúsztam-másztam a konyha kövezetén, hogy szabó-szalaggal átmérjem, mi hogyan is lenne jó.
Ezt nem részletezem, de elkészült az új fürdőszoba, illemhely, és ragyogott minden a gyönyörű új csempéktől. Most pedig romboltassam szét…
Pedig az akkori házmester tanácsára elég nagy ajtót hagyattam a gáz- illetve vízóráknál, de a jelenleg közreadott elvárások szerint a talaj szintjéig nyitottnak kell lenni a szerelőaknáknak, ugyanis ott csavarják össze az új csöveket. Most azok a lakástulajdonosok jártak jól, akik csupán egy redőnnyel zárták el ezt a részt, vagy akinél még megmaradt az eredeti „umakart” fal.
Na, de ennél az idegen kifejezésnél álljunk meg egy szóra.
Hosszú évekig fogalmam sem volt (pedig törtem rajta a fejem) mit is jelenthet ez a fura szó magyarul, de nem találtam rá a választ. Most viszont segítségemre sietett az internet népe, és már tudom, hogy az „umakart” simán az „umelý karton” rövidítése. Pontos meghatározása pedig a következő:
„Az Umakart üzleti rövidítése a műanyag kartonnak, ami műgyantával van keményítve és rétegesen préselve. Valójában magasnyomású laminát (HPL), amit a múlt században panelházak vizesblokkjainak kialakítására használtak.”
Nos, ez a műgyantás feneség ment tönkre, és ezzel vissza is térhetünk az eredeti témára.
Panelházunk felújítási munkálatai augusztus első hetében kezdődtek. Napokig töprengtem, kivel is szedetem addig szét a szóbanforgó szép csempézett falat. Végül a házmester segítségével találtam egy szakembert, aki eljött, megnézte, és biztosított róla, hogy az érintett falat szét lehet szépen vágni, a csempék mentén, aztán ugyanezekből az elemekből visszaépíteni.
Nagyon megörültem. Mondja a szaki, hogy július közepén hívjam fel, és egyeztetünk. Hát persze hogy hívtam! Aztán döbbenten fogadtam a közlését, miszerint ő csak a visszarakást vállalja be … Azt hittem végem lesz…
A házmester nyugtatott meg, hogy majd a csőszerelő cég munkásaival elintézi a falbontást…
Július végén a ház előcsarnoka, közösségi tárolói megteltek hatalmas papírdobozokkal, meg mindenféle csövekkel. Aztán elérkezett a nagy nap. Addigra természetesen kirakodtam, és az előszoba, a folyosó talaját lefedtem kartonpapírral.
Tudtuk előre, hogy 12 emeletes házunkban két napig tart majd a munkafolyamat, tehát ekkor se víz, se vécéhasználat. (Alacsonyabb házakban egy nap alatt elkészül.) De se baj, ez legyen a legnagyobb gond, nem először találkozom életemben a komfortnélküliséggel… Hozzá kell tenni, a ház egykori mosókonyhájában előre kialakítottak egy használható közösségi vízcsapot és vécét, de hát ugye, ki akar hajnaltájt ide lemenni, esetleg sorakozni…
Aztán egy szép augusztusi reggelen megérkeztek a munkások. Három hatalmas, erőteljes fiatal férfi lépett be hozzám a kitárt lakásajtón, jókedvűen, mosolyogva. Kedvesen üdvözlöm őket, szavaimmal előlegezve a bizalmat elvégzendő munkájukkal kapcsolatosan: látom, hogy végtelenül ügyesek, megbízhatóak, és az érintett falat olyan szakértelemmel fogják szétszedni, mintha csak a sajátjukkal dolgoznának. Közben megkínálom őket kávéval, és előhúzok egy márkás üveget, mondván, hogy nekik szánom barátságból, és a munkanap végén okvetlenül álljanak meg érte, nehogy már megsértsenek. Mosolyognak, értik a lényeget, s biztatnak, hogy úgy lesz.
A munkafolyamat idején az érintett lakások ajtaja tárva-nyitva van, a munkások jönnek-mennek. Az egyik férfi valami rettenetes szerszámmal tér vissza, szól, hogy nem igazán fogom élvezni a műveletet. Hozzálát a tennivalóhoz, szeli a fűrésszel a falat, mint én a kenyeret, de hatalmas robajjal, amit földrengésszerű rázkódás kísér. Beleremeg a 12 emeletes ház, átláthatatlan porfelleg kavarog, a dübörgő hanghatás szinte fáj. Ám a férfi rendíthetetlenül dolgozik, aztán megáll egy pillanatra, öreg rongyot kér, amit később eldobhat. 35 fok meleg van ekkor, patakokban folyik arcáról a veríték, mosva a rátapadt port. Hunyorogva néz, a kendőért nyúl, hogy megtörölje szemét, arcát, mert már alig lát a rátapadt mocsoktól, és folyóvíz ugye, tudjuk, hogy nincs.
Meghatódottan nézem őt, a férfi ereje, állhatatos munkavégzése tiszteletet parancsol: Íme, az ember, aki arca verítékével keresi kenyerét. (Teremtés könyve).
Kilenc kisebb részben jön ki a fal, a végén majd lehet vele legózni, melyik hová passzol.
Kihordja szépen a folyosóra, ne legyen útban a további munkálatok során, mosolyog közben, aztán megy tovább a dolgára. Látja rajtam a vegyes érzelmeket, hiszen titkolatlanul gyönyörködöm az általa kifejtett férfipróbáló munkában, és bizony sajnálom is a romokban heverő csempézett falamat.
Aztán újabb férfiak jönnek, újabb rettenetes szerszámokkal, most a régi csöveket vágják szét, az előbbinél is nagyobb robajjal, és jön a földrengésszerű dübörgő – morajló – süvöltő hangváltás, meg vele együtt a falremegés. Világgá futhatnék innét, hiszen a szobák ajtajait kulcsra zárhatom, de érdekel, odaláncol a folyamat. Majd csak túléljük ezt is, ők is, én is, hiszen megy minden, mint a karikacsapás… Két csoportban dolgoznak egyszerre, az egyik az 1 – 6, a másik a 7 – 12. emeleten likvidálja a víz-, a szennyvíz és a gázvezeték csöveit. A szerelőaknán keresztül üzengetnek le-fel egymásnak, az egyik emeletről a másikra, és az akna késő délutánra már üres, romos kürtőként tátong. 19.00 órakor ér véget számukra a munkanap, ezután, ha akarjuk, eltakaríthatjuk a romokat, mert már tisztább munka következik…
Másnap reggel a folyosók, előszobák megtelnek vadonatúj csövekkel, az óriás-emberek mellett kisebb termetű fürge férfiak is megjelennek, és mindenki megtalálta a saját feladatát. Megint ment minden, mint a karikacsapás, nem volt semmiféle ácsorgás, olyan volt az egész ház, mint egy szorgos hangyaboly. Az összes férfi sietve jött-ment, tették a dolgukat, és már kora délutánra készen lett a víz- és szennyvízvezetékek, valamint a gázvezeték teljes cseréje.
Végül az érintett lakásokba megérkezett a revízió, aki leellenőrizte a víz-, majd pedig a gázvezetéket. Gyönyörködni lehetett a vadonatúj csövekben, és örülni, hogy vidáman csobog a víz a csapból, és fényesen lobog a gáztűzhely lángja.
Minden elismerésem e nagyszerű FÉRFIAKÉ, akik ekkora lendülettel ilyen alapos munkát végeztek. Utólagosan is csak köszönet illeti őket.
Most már csupán a szerelőakna falát kellett visszarakatni, mert ugye, az a lakástulajdonos hatáskörébe tartozik.
Telefonálok a szakinak, akivel még júliusban megegyeztem, s félek, hogy megint megmásítja a szavát. De nem, másnap eljön, felméri a helyzetet, és máris fogja a fejét, sopánkodik, számolja ujjával a szétvágott faldarabokat, hogy hogyan fogja ő ezt visszaillesztgetni. Augusztus végére vállalja be, most én fogom a fejem, hogy addig bizony három hét. De beletörődöm, sőt, örülni is kezdek, mert éppen a Magas-Tátrában nyaralunk majd, így elkerülhetjük a munkafolyamattal járó kellemetlenségeket. Kulcsot hagyok a ház-gondnoknál, a szakembernél meg egy fotót a fal eredeti állapotáról.
Amikor hazaérünk a tátrai útról, gyönyörű rend fogad az előszobában, faltörmelékeknek semmi nyoma, és máris ragyog az arcom, mert a mester rendet hagyott maga után. Aztán látom, hogy az összes faldarabot szépen vissza legózta, de óriási örömöm pár perc alatt szertefoszlik, mert észreveszem, hogy az ajtó lényegesen feljebb került eredeti helyétől. Így a melegvíz órája jóval az ajtó alatt helyezkedik el, a szerelőakna sötétségében a fal belső részéhez simulva, leolvashatatlanul, csere esetén hozzáférhetetlenül…
Ekkor már könny szökik a szemembe, és majdnem elsírom magam, hiszen érzékeny nő vagyok. Úgy gondoltam, a „mester” számára is egyértelmű, mi célt szolgál a szerelőaknán az ajtócska… és meg is nézte a bontás előtt … sőt, fotót is adtam róla. Nem részletezemtovább… Megegyeztünk. Nagyon sajnáltam őt is. Szétbontotta egy soron a falat, és az eredeti helyére rakta az ajtót. Már minden rendben van. A kellemetlenségeket meg igyekszem elfelejteni.
A készséges, szorgalmas, tenni akaró, nagy munkakedvvel és szakértelemmel dolgozó férfiakat pedig sokáig megőrzöm emlékezetemben…
Csupán a tanulság kedvéért meséltem el ezt a történetet. Lakásvásárlás, lakásfelújítás során érdemes a szerelőakna hozzáférhetőségét a talaj szintjéig bebiztosítani.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
