Ferenc pápával találkozott Böcskei László püspök

Ferenc pápával találkozott Böcskei László püspök

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök részt vett a római Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson, melynek végén személyesen találkozott Ferenc pápával. 

papa_puspok_b

A váradi egyházmegye szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a katolikus egyházfő a szombati találkozón az Irgalmasság Évének tapasztalatai iránt érdeklődött és arra bátorított, hogy legyünk állhatatosak a hitben és a jócselekedetekben. A nagyváradi egyházmegye főpásztora átadta a jubileumi év alkalmából készített nyomtatványokat, és az egyházmegye híveinek imájáról biztosította Ferenc pápát, különösképpen megválasztásánk harmadik évfordulója alkalmából. Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires érsekét 2013. március 13-án választották meg pápává XVI. Benedek lemondása után. Olasz Vatikán-szakértők a szegényeket szolgáló egyház kiépítését és a nemzetközi politikában, valamint a vallásközi kapcsolatokban a hidak építését tartják Ferenc pápa első három éve főbb eredményeinek.

A La Repubblica című újság az évforduló alkalmából azt írta, hogy Ferenc pápa három év alatt a „szegények fellegvárává tette a Vatikánt”. Egyrészt a Szent Péter téren és környékén a hajléktalanokat segítő zuhanyzókkal, ingyenes fodrász- és orvosi szolgáltatással, menhellyel, másrészt a pápai alamizsna hivatal nyújtotta segítséggel, amelynek vezetője, a pápa jobb kezének tartott Konrad Krajewski érsek majdnem minden nap pénzt juttat a rászorulóknak.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »