Ferenc pápa új vatikáni magazint indított, amelyet a szegényekkel együtt írnak

Ferenc pápa új vatikáni magazint indított, amelyet a szegényekkel együtt írnak

Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén a déli Úrangyala imádság alkalmával Ferenc pápa arra hívta a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy fogadják el a L’Osservatore di Strada első kiadásának egy példányát. A L’Osservatore Romano vatikáni napilap által készített havi folyóiratot önkéntesek ingyen osztották szét a téren minden érdeklődőnek.

A Vatikáni Kommunikációs Dikasztérium által készített folyóirat célja, hogy hangot adjon a szegényeknek és a peremre szorultaknak: azoknak, akiknek véleményét, történetét, művészetét és hangját gyakran nem hallhatjuk, vagy figyelmen kívül hagyják.

A havi folyóirat minden hónap első vasárnapján jelenik meg nyomtatott és online formában. A nyomtatott példányokat minden vasárnap osztogatják a Szent Péter téren és környékén a pápa déli Úrangyala imádsága után.

Hírdetés

Szakértők segítségével a szegények is lehetőséget kapnak, hogy hozzájáruljanak a tartalomhoz, hogy mindenki egy szinten legyen, ugyanolyan méltósággal és tisztelettel elfogadva.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »