Ferenc pápa: Nem csukhatjuk be szemünket a betegség és fogyatékosság előtt!

Ferenc pápa: Nem csukhatjuk be szemünket a betegség és fogyatékosság előtt!

Pápai ünnepi szentmisével fejeződött be június 12-én a betegek és fogyatékkal élők háromnapos szentévi zarándoklata Rómában. Most először az evangélium felolvasásával egy időben értelmi fogyatékosok a jelenet dramatizált változatát is előadták, hogy segítsék beteg társaikat a szöveg megértésében.

A mise végén az úrangyala elimádkozása előtt a Szentatya főképp a gyermekmunka ellen emelte fel szavát.

Ferenc pápa homíliáját és a szentmise végén mondott beszédét teljes terjedelmében közöljük.

„Krisztussal engem is keresztre feszítettek, többé tehát már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,19). Pál apostol nagyon erős szavakkal fejezi ki a keresztény élet titkát: mindent a halál és feltámadás húsvéti dinamizmusa foglal össze, melyet a keresztségben kaptunk meg. A vízbe merüléssel ugyanis mintegy meghalunk és eltemettetünk Krisztussal (vö. Róm 6,3–4), amikor pedig kiemelkedünk belőle, kinyilvánítjuk a Szentlélekben való új életet. Ez az újjászületés egész létünket, annak minden aspektusát átfogja: a betegség, a szenvedés és a halál is bele van foglalva Krisztusba, és benne találja meg végső értelmét. Ma, a betegséggel és fogyatékossággal élők szentévi zarándoklatán  Istennek ez az életet adó szava különleges visszhangra talál gyülekezetünkben.

Igazából előbb-utóbb mindannyian szembesülünk a magunk és mások gyengeségeivel és betegségeivel. Milyen sokféle arcot ölt ez az annyira jellemzően és drámaian emberi tapasztalat! Mindenesetre élesebben és nyomatékosabban felveti az emberi létezés értelmére irányuló kérdést. Lelkünkben egyfajta cinikus magatartás is kialakulhat, mintha mindent azzal lehetne csak megoldani, ha elviseljük, illetve mintha csak a saját erőnkre számíthatnánk. Máskor pedig, épp ellenkezőleg, minden bizalmát a tudományos felfedezésekbe veti az ember, azt gondolja, hogy valahol a világban biztosan létezik gyógymód az adott betegségre. Sajnos azonban nem így van, és még ha létezne is az a gyógymód, csak kevesek juthatnának hozzá.

A bűntől sebzett emberi természet magán hordozza a korlátok közé szorítottságot. Ismerjük azt az ellenérzést, amely főként napjaikban a komoly fizikai korlátok közé szorított létezéssel szemben megnyilvánul. Úgy vélik az emberek, hogy a beteg vagy fogyatékos személy nem lehet boldog, mert képtelen megvalósítani azt az életstílust, amelyet az élvezet és a szórakozás kultúrája rákényszerít. Egy olyan korban, amikor egy bizonyos fajta testápolás tömegmítosszá és így jó üzletté vált, azt, ami tökéletlen, el kell rejteni, mert az sérti a kiváltságosak boldogságát és nyugalmát, illetve válságba sodorja az uralkodó életmodellt. Jobb ezeket az embereket elkülönítve tartani, kerítés mögött, akár aranyozott kerítés mögött is, vagy a vallásosság és a segítségnyújtás „fenntartott helyein”, hogy ne zavarják meg a hamis jólét ritmusát. Előfordul az is, hogy egyenesen azt gondolják: jobb minél előbb megszabadulni tőlük, mert megoldhatatlan gazdasági nehézséget jelentenek a mostani válságos időszakban. Valójában azonban micsoda illúzióban él a mai ember, aki becsukja szemét a betegség és a fogyatékosság előtt!? Nem fogja fel az élet igazi értelmét, amely magában foglalja a szenvedés és a korlátoltság elfogadását is. A világ nem attól lesz jobb, ha csak látszólag „tökéletes” – hogy ne mondjam, szépen „kifestett” – emberekből áll, hanem ha növekszik az emberek közötti szolidaritás, egymás elfogadása és tisztelete. Mennyire igazak az apostol szavai: „Ami a világ szemében gyenge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27).

A mai vasárnap evangéliuma is (Lk 7,36–8,3) az emberi gyengeség egy bizonyos helyzetét állítja elénk. A bűnös asszonyt az emberek megítélik és félreszorítják, Jézus viszont elfogadja és védelmébe veszi, mert „nagyon szeretett” (Lk 7,47). Ez Jézus végkövetkeztetése, aki odafigyelt e nő szenvedésére és sírására. Jézus gyengédsége annak a szeretetnek a jele, amelyet Isten azoknak tart fenn, akik szenvednek és kirekesztettek. Nem csak fizikai szenvedés létezik; ma az egyik legsúlyosabb kór a lelket támadja meg. Ez a szenvedés átjárja a lelket, szomorúvá teszi, mert nem kap szeretetet. Ez a szomorúság kórja. Amikor fontos emberi kapcsolatokban csalódást vagy elárultságot élünk meg, rájövünk, mennyire sérülékenyek, gyengék és védtelennek vagyunk. Nagyon erős kísértést érzünk, hogy magunkba zárkózzunk, és azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük az élet lehetőségét, vagyis azt, hogy szeressünk mindenek ellenére. Szeressünk mindenek ellenére!

A mindenki által vágyott boldogság – másfelől – sokféle módon kifejeződhet, és csak akkor érhető el, ha képesek vagyunk szeretni. Ez tehát az út! Mindig a szeretet kérdéséről van szó, nincs más út. Az igazi kérdés az, ki szeret jobban! Milyen sok fogyatékos és szenvedő ember nyílik meg újra az életre, amint felfedezik, hogy szeretik őket! Mennyi szeretet fakadhat egy szívből, akár csak egy mosoly hatására is! Mosolyterápia! Tehát maga a törékenység adhat megerősítést és támaszt magányunkban. Kínszenvedésében Jézus a végsőkig szeretett minket (vö. Jn 13,1); a kereszten kinyilatkoztatta azt a Szeretetet, amely határtalanul adja önmagát. Mit is vethetnénk Isten szemére betegségeink és szenvedéseink miatt, ami már ne lenne ott az ő megfeszített Fiának arcán? Testi fájdalmaihoz kapcsolódik még a kigúnyolás, a kitaszítás, a szánakozás, miközben ő azzal az irgalommal válaszol, amely mindenkit elfogad és mindenkinek megbocsát: „sebei által nyertünk gyógyulást” (Iz 53,5; 1Pét 2,24). Jézus az az orvos, aki a szeretet orvosságával gyógyít, mert magára veszi szenvedésünket és megvált tőle minket. Mi tudjuk, hogy Isten képes megérteni gyengeségeinket, mert ő maga is elszenvedte azokat (vö. Zsid 4,15).
Az a mód, ahogyan megéljük a betegséget és a fogyatékosságot, az mutatja meg, milyen szeretettel vagyunk képesek mások felé fordulni. Az a mód, ahogyan a szenvedéssel és a korlátainkkal szembenézünk, az az ismérve arra irányuló szabadságunknak, hogy értelmet adjunk életünk tapasztalatainak akkor is, amikor azok értelmetlennek és meg nem érdemeltnek tűnnek. Ne engedjük hát, hogy ezek a megpróbáltatások megzavarjanak bennünket (vö. 1Tessz 3,3). Tudjuk, hogy a gyengeségben erőssé válhatunk (vö. 2 Kor 12,10), és megkaphatjuk azt a kegyelmet, hogy kiegészítsük azt, ami még hiányzik bennünk Krisztus szenvedéseiből az egyháznak, az ő testének javára (vö. Kol 1,24). Ez a test – a feltámadt Úr testének képére – megőrzi a sebeket, a kemény küzdelem jelét, ám ezeket a sebeket a szeretet már mindörökre dicsőségesen átalakította.

A szentatya szavai az úrangyala elimádkozása előtt:

Kedves testvéreim!

Tegnap Vercelliben boldoggá avatták Giacomo Abbondo áldozópapot, aki a 18. században élő, Istenbe szerelmes, művelt, híveinek mindig rendelkezésére álló pap volt. Osztozzunk a vercelli egyházmegye örömében és hálaadásában! Hasonlóképpen a monrealiakéban, ugyanis Monrealban avatják ma boldoggá Carolina Santocanale nővért, a Lourdes-i Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária Kapucinus Nővéreinek alapítóját. Ő egy palermói nemesi családban született, de otthagyta a kényelmes életet, és szegénnyé vált a szegények között. Különösen az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztusból merítette az erőt lelki anyaságához és a leggyengébbek iránt tanúsított szeretetéhez.

A betegek szentévi zarándoklatához kapcsolódóan tartottak a napokban Rómában egy nemzetközi konferenciát a leprás betegek gondozásáról. Hálás szívvel köszöntöm a konferencia szervezőit és résztvevőit, és gyümölcsöző munkát kívánok e betegség elleni harcban.

Ma van a gyermekmunka elleni világnap. Újítsuk meg mindannyian erőfeszítésünket, hogy megszüntessük ennek az újkori rabszolgaságnak az okait, amely gyermekek millióit foszt meg alapvető jogaiktól, és súlyos veszélyeknek teszi ki őket. Ma rengeteg gyermekrabszolga van a világban!

Szeretettel köszöntöm az Olaszországból és más országokból erre az ünnepre érkezett zarándokokat. Kivált köszöntet mondok nektek, akik betegségetekben vagy fogyatékosságotokban is itt akartatok lenni. Mély hálámat fejezem ki azoknak az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak is, akik a négy pápai bazilikánál berendezett „egészségpontokon” szakorvosi segítséget nyújtanak sok száz embernek, akik Róma városának külterületein élnek. Nagyon köszönöm nektek!
Szűz Mária, akihez most imánkban fordulunk, kísérjen minket mindig utunkon.

[Úrangyala.]

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »