Ferenc pápa: ne féljetek hinni az új emberiségben

Ne féljetek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben – biztatta Ferenc pápa a fiatalokat a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) vasárnapi szabadtéri záró szentmiséjén. Ferenc pápa homíliájában kiemelte: „Álmodozónak tarthatnak benneteket, amiért hisztek az új emberiségben”. De ti ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára”.

A pápa hozzátette: a külvilág elhitetheti a fiatalokkal, hogy Isten távoli és érzéketlen, jó a jókkal, és rossz a rosszakkal. A Teremtő azonban „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is”, és valódi bátorságra hív, arra, hogy „legyünk erősebek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is” – fogalmazott a katolikus egyházfő. A több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros – köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek – és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel államfő is. A pápa azt is közölte, hogy a következő IVT 2019-ben Panamában lesz.

A terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni

Ferenc pápa szombat este, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) imavirrasztásának elején arról beszélt: a terrorra nem lehet még nagyobb terrorral válaszolni, a világon terjedő háborúkra a barátság, a testvériség, a közösség és a család jelenti a választ. A pápa azzal kapcsolatban tért ki erre prédikációjában, hogy ezt megelőzően egy – a szíriai Aleppóból származó – lány elmondta, mi mindent élt át az ottani háborúban, majd az ITV résztvevőinek imáját kérte Szíriáért.

A katolikus egyházfő felszólította a fiatalokat, hogy imádkozzanak a háború áldozataiért, valamint annak a megértéséért, hogy „a testvéri vérontás semmivel sem igazolható.” „Most nem kezdünk el kiabálni senki ellen, nem veszünk össze, nem akarunk rombolni” – folytatta a pápa, hozzáfűzve: „A gyűlöletet nem akarjuk rágalmakkal, még nagyobb gyűlölettel legyőzni, az erőszakon nem lehet még nagyobb erőszakkal felülkerekedni, a terrort nem lehet még nagyobb terrorral legyűrni. A háborúban álló világ számára a választ „barátságnak, testvériségnek, közösségnek, családnak nevezik”.

Látogatás Auschwitzban

Ferenc pápa az egykori auschwitzi náci német haláltáborban kezdte péntek délelőtt lengyelországi zarándoklatának harmadik napját, s a látogatás – melynek során a pápa az auschwitzi tábor hírhedt kapujánál és Maximilian Kolbe halálcellájában, valamint az áldozatok auschwitz-birkenaui emlékművénél is imádkozott – beszédek nélkül, csendes elmélkedésként zajlott.

A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként, valamint a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik. Egy júniusi sajtóértekezletén Ferenc pápa elmondta: csendben szeretné tölteni auschwitzi látogatását: „Egyedül, belépni és imádkozni azért, hogy az Úr a sírás kegyelmében részesítsen.”

A szentatya Beata Szydlo kíséretében látogatott Auschwitzba. A lengyel kormányfő anyai dédapja az auschwitzi haláltábor egyik áldozata volt. A katolikus egyházfő a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül lépett be a volt Auschwitz I. tábor területére, majd hosszú, csendes imában merült el. A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.

Az ima után Ferenc pápa odalépett az egykori náci német haláltáborok 12 túlélőjéhez, s a volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikét rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta. A foglyok egyike ezt követően egy meggyújtott gyertyát nyújtott át a katolikus egyházfőnek, aki ezt az úgynevezett halálfalhoz vitte. A katolikus egyházfő az ima után 25, a Világ Igaza címet viselő személlyel találkozott, mindegyikkel kezet fogott. A birkenaui emlékműnél jelen volt a haláltáborok több túlélője is.

Péntek kivételével – amikor csak Ferenc pápa és korlátozott számú küldöttség látogatott Auschwitzba – a keddtől vasárnapig tartó krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) résztvevői is elzarándokoltak az auschwitzi múzeumba. Az intézmény közel 400 ezer zarándok számára teszi lehetővé a látogatást.

A pápa péntek délután a krakkói gyermekklinikára látogatott, ahol a kis betegekkel, szüleikkel és a kórház alkalmazottaival találkozott. Itt arról beszélt: a valódi emberi és keresztény kultúra jele az, hogy a társadalmi és politikai figyelem középpontjába a hátrányos helyzetű embereket állítja.
„Társadalmunkat sajnos beszennyezte az elutasítás kultúrája, amely a vendégszeretet kultúrájának ellentéte” – mondta a katolikus egyházfő, hozzátéve: „az elutasítás kultúrájának” éppen a leggyengébbek, a legtörékenyebbek esnek áldozatul. „Ez pedig kegyetlenség” – hangsúlyozta.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »